Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő szerda délután Kaposváron, egy József Attila utcai társasház földszinti lakásában. Mire a város hivatásos tűzoltói a helyszínre értek, a tulajdonos már kiszellőztetett.

A történtekről Marika néni mesélt a katasztrófavédelem munkatársainak.

„Épp a forrásban lévő vizet akartam levenni a gázról, mikor megszólalt a szén-monoxid érzékelő. Nagyon megijedtem, majdnem a forró vizet is kiejtettem a kezemből, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi ez a hang. Fülsiketítően hangos volt, ezelőtt sose hallottam a hangját. Azonnal kinyitottam az ablakokat, a redőnyöket felhúztam és megkezdtem a szellőztetést, majd kimentem a lakás elé és tárcsáztam a segélyhívó számot.”

A tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol visszaállították az eredeti állapotot, méréseket végeztek, és nagy mennyiségben valóban kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A helyszínre a kéményseprők és a gázszolgáltató szakemberei is kiérkeztek. Az eset során senki sem sérült meg, hiszen a szén-monoxid-érzékelő időben jelzett.

null

„Körülbelül két éve van meg a szén-monoxid-érzékelő. A TV-ben hallottam, hogy szükséges egy ilyet beszerezni, hogy egy esetleges szivárgásnál, jelezze a gyilkos gáz jelenlétét. Megkértem a gázszerelő ismerősömet, hogy vegyen nekem egyet, ő szerelte fel a fürdőszobámba a vízmelegítő mellé.”

A katasztrófavédelemhez a szén-monoxid miatt érkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látszik, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket. Az ajánlott készülékek listája a katasztrófavédelem honlapján elérhető.

A mérgező gáz akkor alakul ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a szoba levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Emellett az egyéb épületgépészeti berendezéseket is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek is a lakás levegőjét használják, így a páraelszívó, a motoros szagelszívó ventilátor, valamint a szárítós mosógép is.

A nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma. Ennek oka, hogy a kémény belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg levegő pedig nem engedi kiáramolni az égésterméket. A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid fejlődhet. Ezért fontos még nyáron is egy szén-monoxid-érzékelőt működtetni ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítővel melegítik a vizet.

Címkék: szén-monoxid, katasztrófavédelem, kaposvár, egészségügyi anyagok