Hétfőtől számítva egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések. A járvány továbbra is tombol Magyarországon, ezért még nincs itt az enyhítés ideje - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

A legfrissebb adatok szerint meghalt 213 beteg, 1174 ember pedig lélegeztetőgépen van.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy lezárult az újranyitásról szóló Nemzeti Konzultáció, de az újraindításhoz szükség van arra is, hogy minél több 65 év feletti embert oltsanak be.

A kormányfő elmondta, hogy a beoltott emberek száma pénteken haladja meg a 1,5 milliót. 1,260 millió az oltási igazolvánnyal rendelkezők száma. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából kétmillió védett ember dokumentáltan van.

Elmondta, hogy még 1618 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van, és csaknem 11 ezer szabad kórházi ágy, vagyis még jelentős kapacitások vannak. Felidézte: az elmúlt időben egyeztetett a kórházigazgatókkal, akik tapasztalt és felkészült emberek, így minden kórház biztos irányítás alatt áll. Mindenkinek vannak gondjai, de meg is fogja tudni oldani ezeket központi segítséggel - mondta a miniszterelnök. Megjegyezte: a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is, a végzős medikus hallgatók pedig most kerülnek sorra az oltásban.

Sokan vannak azonban azok is, akik nem tudják, hogy megfertőződtek - tette hozzá. Ez a csoport is kaphat védettségi igazolványt, ehhez egy laborvizsgálatra van szükség. Lesznek a nyitásnak olyan szakaszai, amikor az igazolással több szolgáltatás lesz elérhető - tette hozzá.

Húsvétra várhatóan külön intézkedéseket hoz majd a kormány.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: orbán viktor, korlátozás, koronavírus, egészségügyi anyagok