December 27-én a Dél-pesti Centrumkórházban kezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Müller Cecília közölte: december 26-án, ahogy minden európai uniós tagállam, Magyarország is 10 ezer oltóanyagot kap.

Elmondta: kedden megérkezett a vakcina leirata, amely tartalmazza a betegek tájékoztatásához szükséges, valamint az oltási technikára vonatkozó ismereteket.

Az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot - ismertette. Ezután kapja meg az oltást, amely után húsz percig megfigyelés alatt tartják. A beoltottak oltásigazoló kártyát kapnak, amelyen az is szerepel, hogy mikor kell a második, a védettséget biztosító oltásra jelentkezniük.

Címkék: protokoll, koronavírus, oltás, egészségügyi anyagok