A kaposvári húsüzem vezetői ma délelőtt kétszáz darab koronavírus-tesztet adományoztak a városnak. A cég ugyanis fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást és a járvány elleni közös fellépést - mondta el kérdésünkre Giacomo Pedranzini, a Kométa '99 Zrt. ügyvezető igazgatója: "Ez a pandémia egy komoly probléma, de tudjuk a helyzetet kezelni, ha sikerül a megelőzés. Cégünk is minden nap ellenőrzi a dolgozókat. Úgy gondoltuk, hogy a saját felhasználásunkra vásárolt tesztek egy részét szívesen adjuk a városnak és így talán a közösségen is tudunk egy picit segíteni."

Kaposvár polgármestere, Szita Károly pedig arról beszélt, hogy a rendszeres tesztelés nagyban hozzájárul a járvány terjedésének lassításához. Egy-egy mintavétellel ugyanis a tünetmentes fertőzöttek is kiszűrhetők. Ez pedig elemi érdeke a városnak. Egyfelől az emberi egészségvédelem okán, másrészt azért is, hogy ne álljon le a gazdaság és megmaradjanak a munkahelyek. "A gazdasági társaságaink adománya mindig fontos a város számára, mert ez tudja reprezentálni az összes adománnyal együtt, hogy közösen akarjuk megoldani a problémát. A Kométa pedig azért is különösen fontos Kaposvár számára, mert a cég 800 embernek ad munkát és biztosítja azt, hogy ezek az emberek biztos fizetéssel térhessenek haza a hónap végén" - fogalmazott a városvezető.

Kaposvár korábban 2000 darab teszt adományozott a kórháznak és ugyanennyit szerzett be, hogy az intézményi minatvételekből kimaradókat, például az ügyfélszolgálati munkatársakat vagy a közmunkásokat is biztonbsággal lehessen szűrni.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: húsüzem, Kométa, teszt, egészség, adomány, közösség, munkahely, járvány, egészségügyi anyagok, koronavírus, gazdaság