Több mint 1500 plexi arcmaszkkal járul hozzá 108 somogyi település koronavírus járvány elleni védekezéséhez a megyei önkormányzat.

Az első darabokat szerda délelőtt adta át Biró Norbert a Kaposvári Vigasságok terén Horváth Győzőnek, Iharos polgármesterének.

Az átadáson a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: Somogy a szerencsésebb megyék közé tartozik a Covid fertőzöttség szempontjából. Nálunk kevesebb megbetegedés csak Tolnában van. A járvány terjedését azonban nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megállítani, de tehetünk azért, hogy lelassuljon. Ezért is döntöttünk úgy, hogy támogatjuk településeinket a vírus elleni védekezésben. 

Horváth Győző elmondta, hogy nagy segítség településüknek a támogatás, különösen azok számára, akik szorosabb kontaktusba kerülnek a lakossággal, az esetleges fertőzöttekkel. A megyei önkormányzat felhívása alapján háziorvosok, gyermekorvosok, orvosi asszisztensek, védőnők, illetve az önkormányzati hivatalban az ügyfelekkel közvetlenül érintkező munkatársak, falugondnokok számára igényeltek védőeszközt a települések.

Címkék: arcpajzs, somogy megyei önkormányzat, támogatás, egészségügyi anyagok