Két helyzetet szeretnék ebben elkülöníteni. Az egyik az, amikor például vásárolni megyünk a háromévessel. Jó programnak tűnik, addig, míg ő meg nem látja a játékot, amit azonnal szeretne megkapni. Ilyenkor lecsap a hurrikán, és óriási sírás kísérte hiszti következik, még talán a földre is leveti magát, toporzékolva követeli magának, amit szeretne. A szülő pedig ott áll tanácstalanul, kétségbeesve, szégyenkezve, és nem tudja, mit is tehetne. Ez a hiszti, klasszikus értelemben véve.

Ez az a helyzet, amire a legtöbb szakkönyv, szakember azt a tanácsot adja, hogy ne vegyünk tudomást a gyerek hisztijéről, hiszen ezzel manipulálni próbálja a szülőt. Mondjunk neki nyugodtan (már amennyire lehet…), és határozottan nemet, és legyünk mellette, ne hagyjuk magára, de ne teljesítsük a kívánságát. Hiszen, ha megkapná, amit szeretne, azzal azt tanulná meg, hogy a hisztivel elérheti a célját, így ezt újra és újra megtenné. Ha ezt következetesen alkalmazzuk, idővel a hisztik el fognak maradni.

Ez a helyzet abban is segít, hogy a gyerek türelmet tanuljon, megtanulja azt, hogy milyen érzés várni, vágyakozni valamire. Ha rögtön megkapja, amit szeretne, elvesszük tőle a vágyakozás lehetőségét, azt, hogy elképzelje, hogy milyen lesz, ha majd megkapja azt a játékot, mit fog majd vele játszani, stb.

A másik helyzet egész másról szól, és ha résen vagyunk, nem olyan nehéz ezeket megkülönböztetni. Ebben az esetben ugyanis nem manipulációról van szó, hanem arról, hogy a gyereket valami bántja, valamilyen negatív érzése van (szomorúság, düh, félelem, fáradtság), és a hiszti arra szolgál, hogy ezt a rossz érzést próbálja vele csökkenteni. Más eszköze nincs rá, hiszen nem tanulta még meg megnyugtatni magát. Ebben az esetben szülőként nem jó lépés, ha nem veszünk róla tudomást, ha magára hagyjuk. Próbáljunk segíteni neki önmaga megnyugtatásában, akár testi kontaktussal (ölelés, simogatás, puszi), akár megnyugtató szavakkal is. Mondjuk el neki, hogy tudjuk, hogy most rosszul érzi magát, és megértjük.

A két helyzet között fontos különbség még, hogy az elsőben a gyerek képes gondolkodni, tudatosan „veszi elő” a sírást, mint eszközt. A másodikban azonban az érzelmei annyira elhatalmasodnak rajta, hogy nem tud gondolkodni. Ezért itt várjunk picit, míg megnyugszik, addig legyünk ott vele, aztán próbáljunk beszélni vele, megoldást kínálni. Amíg felfokozott érzelmi állapotban van, úgysem hallja meg, amit mondunk neki.

Sokszor nem könnyű ilyen szituációkat kezelni, és nincs is olyan szülő, aki mindig pontosan tudja a megoldást. De ha a fentiek szerint cselekszünk, talán könnyebben kezelhetőek ezek a nehéz helyzetek.

A szerzőről

Heim Judit vagyok. 2012-ben, Budapesten kezdtem pszichológusként dolgozni. Négy évig voltam főállásban iskolapszichológus, ahol 7 és 18 év között mindenféle korú, és problémájú gyerekkel, illetve az ő szüleikkel foglalkoztam. Mellette, magánrendelésben inkább felnőttekkel dolgoztam. Fontosnak tartom a személyes fejlődést, így magam is jártam egyéni és csoportos önismeretre, illetve szakmailag is folyamatosan képzem magam. Meghatározónak tartom a családterápiás képzésemet, melynek szemléletét az egyéni konzultációk során is alkalmazom. Kaposvári magánrendelésemen szeretettel várom a hozzám fordulókat.

További részletek: www.heimjudit.hu

Címkék: hiszti, düh, indulat, érzelem, szülő, gyermek, egészségügyi anyagok