A gyászfeldolgozás nagyon egyedi tempójú, lefolyású folyamat, mindenkinél másként zajlik. Vannak azonban olyan szakaszai, amelyek többnyire azonosak: ha váratlan volt a hozzátartozó elvesztése, az első reakció a sokk. Megbénultnak, kiüresedettnek érzik magukat a gyászolók, nem tudnak tisztán gondolkodni. Előfordulhat az is, hogy elárasztják őket az érzelmek, egyfajta érzelmi vihart élnek át. Ezután a temetésig jönnek a „miért?, miért pont ő?” kérdések, a düh, a harag, a kétségbeesés érzése. Rövid ideig előfordulhat álmatlanság, étvágytalanság is.
Nem véletlen, hogy kultúránkban kialakult a temetés szertartása. Ez általában egy fontos lépése a gyászfeldolgozásnak, szertartásos lehetőség a búcsúzásra. Sokakban felvetődik a kérdés, hogy elvigyék-e a gyereket a temetésre? Van-e helye egy gyereknek a temetésen, egyáltalán a temetőben? Egy egész pici gyerek (2-3 éves), akinek még nem alakult ki a saját érzelemszabályozása, nem tud mit kezdeni a temetéssel, a síró felnőttekkel, csak megijeszti őt. Ezért ilyen piciket nem érdemes temetésre vinni. Egy nagyobb, iskoláskorú gyerekkel lehet már arról beszélgetni, hogy mi várható egy ilyen szertartáson, meg lehet őket kérdezni arról, hogy szeretnének-e ezen részt venni. Ne erőltessük, ha nemet mondanak.
Visszatérve a szakaszokhoz: a temetés után (de előtte is), gyakran előfordulnak a „mi lett volna, ha..?” típusú kérdések, gyakran önthetik el érzelmek, emlékek könnyek a gyászolót, és előfordulhatnak álmok is az elhunyttal. Ezek mind természetes részei a folyamatnak, és mind a végső fázishoz, az elfogadáshoz vezetnek. Ekkor a gyászoló már képes visszatérni a régi életviteléhez.
Az eredeti kérdésre a válasz: alapvetően nincs szükség pszichológusi segítségre a gyászfeldolgozás folyamatában. A családtagok egymást tudják a leginkább segíteni ebben. Előfordulhat azonban, hogy ha valaki a haláleset előtt is labilis volt érzelmileg, a gyászfeldolgozás folyamata „beborítja”, és felszínre hoz olyan pszichiátriai betegségeket, mint például a depresszió. Ha hosszan elhúzódik a folyamat, és látszik, hogy önállóan nem képes az illető megbirkózni érzelmileg a helyzettel, érdemes szakemberhez fordulni. Illetve a különleges halálesetek, mint például kisgyermek elvesztése indokolttá tehetik pszichológus vagy családterapeuta bevonását.
Néhány gondolat még arról, hogy hogyan érdemes a gyereket a gyászban segíteni. Életkoronként van különbség abban, hogy hogyan éli meg egy gyerek a gyász folyamatát. Összességében fontos, hogy ne kezeljük tabuként a halál témáját. Nyilván nincsenek kész válaszaink egy gyermeki kérdésre a témával kapcsolatban, de nem is kell, hogy legyenek. Hagyjuk, hogy a gyerek kérdezzen, ha szeretne. Bátorítsuk is erre, de ne tolakodóan. Őszintén beszélhetünk arról, hogy mi is szomorúak vagyunk, és, hogy fáj a szerettünk elvesztése, nem kell ezt a gyerek előtt takargatni, nem is lehet.
Gyakori kérdés gyerekeknél, hogy mi történik a halál után. Ettől sem kell megrettenni. Megoszthatjuk vele a saját meggyőződésünket, és elmondhatjuk azt is, hogy ezt nem lehet tudni, sokan sokfélét gondolnak. Ha a gyerek szeretne, rajzoljon az elhunytnak, írhat neki levelet, illetve ezt akár megtehetjük közösen is. Gyakran tekintünk ijesztő, tabutémaként a halálra, és persze nem könnyű téma ez, de ne kezeljük tabuként, beszéljünk róla.
A szerzőről
Heim Judit vagyok. 2012-ben, Budapesten kezdtem pszichológusként dolgozni. Négy évig voltam főállásban iskolapszichológus, ahol 7 és 18 év között mindenféle korú, és problémájú gyerekkel, illetve az ő szüleikkel foglalkoztam. Mellette, magánrendelésben inkább felnőttekkel dolgoztam. Fontosnak tartom a személyes fejlődést, így magam is jártam egyéni és csoportos önismeretre, illetve szakmailag is folyamatosan képzem magam. Meghatározónak tartom a családterápiás képzésemet, melynek szemléletét az egyéni konzultációk során is alkalmazom. Kaposvári magánrendelésemen szeretettel várom a hozzám fordulókat.
További részletek: www.heimjudit.hu
Címkék: heim judit, halál, gyász, egészségügyi anyagok