A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vigyél Haza Alapítvány matricakampányának célja, hogy minél kevesebb gyermeket, állatot hagyjanak magára a tűző napon parkoló, lezárt járművekben - mondta Pallós László, az Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese.

Pallós László hangsúlyozta, hogy a "Ne hagyj az autóban" elnevezésű kampány fontosságát és szükségességét pedig az elmúlt évek sajnálatos tragédiái is alátámasztják. Évről évre történnek olyan esetek, amikor az emberek a napon parkoló autóban felejtik házi kedvenceiket. Megjegyezte, hogy az autóban a hőmérséklet rövid idő alatt 50-60 Celsius fokra is felkúszhat, amely a házi kedvenceknek súlyos egészségkárosodást vagy elhullást okozhat.

Ezzel a matricával hívnák fel a szülők és a gazdik figyelmét
Ezzel a matricával hívnák fel a szülők és a gazdik figyelmét

Kiemelte, hogy a kampányhoz eddig hat nagy áruházlánc, a Lidl, az Aldi, a Metro, a Reál, a Spar és a CBA csatlakozott. A matricákkal az áruházak és üzletek bejáratainál találkozhatnak a vásárlók. A Nébih jelenleg is várja olyan vendéglátó-, valamint kereskedelmi egységek jelentkezését, akik a matrica kihelyezésével támogatnák a kezdeményezést - tette hozzá.

A hőség az állatok szervezetét a mindennapokban is megterheli. Annál is inkább, mivel kedvenceink igen csekély mértékben képesek izzadással megszabadulni a fölösleges hőtől. A NÉBIH összegyűjtötte azokat a hasznos tippeket, amelyekkel a felelős gazdik elviselhetőbbé tehetik a kánikulát kutyáik számára:

  • Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!
  • Kánikulában ne futtassuk kutyánkat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyük!
  • A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítanunk, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.
  • Ha a kertben, szabadon tartjuk kutyánkat, mindig legyen számára árnyékos, hűvös hely, ahol a hőség elől menedéket talál!
  • Mindig biztosítsunk számára friss ivóvizet!
  • A nagy melegben a kutyák étvágya is csökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.
  • A dús, hosszú szőrű kutyák szőrét érdemes nyárra rövidre nyírni, így könnyebben átvészelik a meleg időszakot. 

Címkék: kampány, nébih, kutya, egészségügyi anyagok, autó, nyár