Csak Somogyban ezernél is több beteg esetében állapítanak meg valamilyen rákos elváltozást évente. Mellrákban például egy évben kétezer-kétezerötszáz nő hal meg Magyarországon. Kiss Katalin, a Viktória Klub elnöke szerint sokan nem is akarnak tudomást venni a betegségről: "Nagyon sokan azt mondták, hogy ők, ha meghallják a rák szót, akkor ők elfordulnak. Ez elég szomorú, mert nagyon sok betegséget, nagyon sok halált meg lehetne előzni azzal, ha az emberek időben elmennének a szűrésekre."

Pedig a korai stádiumban felfedezett rákbetegségek jó része gyógyítható lenne. Erről a Viktória Klub tagjai is sokat tudnak mesélni. Egyikük például 1992-ben - alig negyven évesen - tudta meg, hogy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Forró Gyuláné: "Meg kellett erősödni, tehát magamat is megerősíteni, mi több a családtagokat is, mert ők talán még jobban el voltak keseredve, mint én. Szerencsére sikerült. Ez 23 éve történt és azóta jól vagyok, köszönöm szépen."

Az emlőrák esetében például, ha egy szűrővizsgálaton, még panaszmentesen kiderül, hogy baj van, sokkal könnyebb és olcsóbb is a gyógyítás, mint később. A szakértők szerint korai stádiumban még 90 százalékos a gyógyulás esélye. Dr. Pécsi Balázs, onkológus: "A betegek többsége, sajnos mire ők a panasszal megérkezik, addigra gyakran már harnadik stádiumban van. Ott viszont alig 60 százalékos a gyógyulás aránya és ezért is keményen, hosszú kezelésekkel kell megdolgozni."

A kormány éppen ezért a már bevezetett emlő-, illetve méhnyakrák szűrési programok mellett idén újabbat is indít. Ezúttal az 50 és 70 év közötti nők és férfiak számára hirdet ingyenes vastagbélszűrési programot.

Címkék: onkológus, szűrő, daganat, rák, meghal, gyógyul, beteg, egészségügyi anyagok