Kovács Istvánt tavaly év elején operálták meg. Csípőprotézist ültettek be neki. Ma már semmit sem lehet észrevenni abból, hogy másfél évvel ezelőtt még menni is alig tudott.

"A várakozás az egy borzasztó dolog. Akinek, nincs, az nem is tudja, hogy akkor, amikor éjjel aludni sem tud, mert nincs hova tennie az embernek a lábát. Tehát egy kész kínszenvedés és maga műtét az egy varázspálcaütés megszűnik a fájdalom" - mondta Kovács István.

Tavaly országszerte 800 millió forintot osztott ki a kabinet a várólisták csökkentésére. A kaposvári kórháznak több mint harmincmillió forint jutott. Az intézmény az elsők között teljesítette a megadott határidőket és ebből a pénzből 53 műtétet tudtak elvégezni. Köztük Istvánét is.

Azt, hogy a mostani várólistacsökkentésre szánt hatmilliárd forintos keretből mennyi jut a megyeszékhelyre, ma még nem tudni.

"Gyakorlatilag az extra forrás az egyértelműen célirányosan, betegre szólóan, műtétre szólóan kerül kijelölésre, ezzel egyértelműen a várólistáinkat tudjuk rövidíteni. Ez a teljesítmény-volumenkorláton felüli finanszírozást jelenti a kórháznak, tehát egy extra-bevételt jelenthet, de ezt egyértelműen szignálva betegre és műtétre kell fordítani" - mondta a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház operatív főigazgató-helyettese, Dr. Fülöp Norbert.

Jelen pillanatban csípőprotézisre átlagosan két évet, térdprotézisre hármat, egy szürkehályog operációra pedig másfél évet kell várni. Ezek a határidők csökkenhetnek az év végéig a töredékükre.

"Fél évnél többet nem kell várni nagy értékű műtétre sem, tehát akár csípő- és térdprotézis műtétre vagy gerincműtétre és a kisebb beavatkozásokat pedig európai szinten is rövid idő alatt 2-3 hónapon belül meg lehet tenni" - mondta az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor.

A kormány számításai szerint az intézkedés országszerte több ezer beteg oprációját gyorsíthatja meg.

Címkék: műtét, orvos, kórház, egészségügyi anyagok