Talán minden nő álma az, hogy örökre fiatal maradjon, vagy legalábbis úgy nézzen ki mint a 30-as éveiben. Van, aki természetes úton próbálja ezt elérni és van olyan, aki az orvostudomány, illetve a botox segítségét veszi igénybe.

null

- Elsősorban az arc felső harmadának a kezelésére alkalmas, legalábbis a leglátványosabb kezelési eredményeket ott lehet elkérni. Az úgy nevezett haragredő és a homloknak a vízszintes ráncainak a kezelésére alkalmas ez a botox készítmény - mondta a plasztikai sebész, dr. Ferenczy József.

A Seffer klinika szombati nyílt napján a meghívott vendégek a tudományos előadások után vehettek részt egy ilyen kezelésen. Volt aki barátnője biztatására több száz kilométert utazott ezért.

- Nagyon jó tapasztalatom volt, mivel láttam az arcán a változást, és mondtam, hogy meghallgatom az előadást, és ha tetszik akkor természetesen én is alávetem magam ennek a folyamatnak, ennek a ráncfeltöltésnek - árulta el Árvai Istvánné.

null

- Gyakorlatilag bármilyen folyadékmintát bele cseppentek, egy dokkolóba becsúsztatom, az érzékelők révén pedig érzékeli, hogy milyen összetételű folyadék van bent és pillanatok alatt kiírja a számítógép képernyőjére - mutatta a különleges szerkezetet országos égési és plasztikai sebész szakfőorvos, dr. Seffer István.

Ilyen nanotechnológiás mikrolaboratóriummal az országban egyedül Seffer István rendelkezik. Ezzel a pár négyzetcentiméteres szerkezettel azonnali információt kapnak a betegről, ezt azonban egyelőre csak kísérletekre használják.

Erról a különleges eszközről is beszélt a professzor a nyílt napon. Valamint azokat az eljárásokat is, amelyekkel néhány perc alatt kiváltható egy több órás műtét.

null

- 9-10 órás műtéteket tudunk, néhány injekcióval kiváltani. Hát ilyen a porcképzés, a szövetátültetések témaköre, az arcideg bénulások témaköre, a hajnövesztés - árulta el a szakfőorvos.

A klinika a kutatómunkáival azon dolgozik, hogy minél jobban megkönnyítse az orvosi beavatkozásokat.

Címkék: seffer, botox, klinika, egészségügyi anyagok