A város ezért pályázatot hirdet a 60 év feletti kaposváriaknak. Ők 6400 forint helyett 2500 forintért igényelhetnek 10 alkalmas belépőt a kaposvári Virágfürdő termál részlegébe.

termál, Kaposvár

-Egyetlen szerényebb körülmények között élő kaposvári nyugdíjas sem eshet el a kedvezményes fürdőlehetőségtől - mondta Szita Károly a Kaposvári Virágfürdőben tartott hétfői sajtótájékoztatóján. 11 ezer idősebb városlakó jogosult arra, hogy jelentős kedvezménnyel gyógyulhasson a fürdőnkben. Őket levélben is megkeresem, s értesítem őket erről a lehetőségről - tette hozzá a polgármester.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2014-ben az Erzsébet program keretében hirdette meg a kedvezményes fürdőbelépőt az időskorúaknak. Az erre szánt állami támogatási keret azonban hamar kimerült, és sokan a pályázathoz szükséges igazolásokat is önhibájukon kívül későn kapták meg. Ezért Kaposvár hasonló feltételekkel hirdet pályázatot azon 60 év feletti kaposváriaknak, akiknek rendszeres havi ellátásuk nem haladja meg a 147 ezer forintot.

A pályázati űrlapokat a Kapos Holding Áchim András utcai ügyfélszolgálatán, valamint a fürdőben lehet igényelni március 10-től. A kitöltött pályázatot pedig a Holding épületében, egy erre külön kijelölt ablakánál lehet leadni március 30-ig. A pályázók legkésőbb április 15-ig válthatják ki a kedvezményes bérletüket, amellyel a Kaposvári Virágfürdő termál részlegében pihenhetnek, gyógyulhatnak.

Címkék: belépő, termál, nyugdíjas, fürdő, egészségügyi anyagok, kaposvár