Külföldről is sok segítséget kapott, kap a niklai iskola - írja tudósításában az önkormányzati hírügynökség. Madarász Dezső, az intézményt fenntartó „Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezet vezetője szerint a szeretet és a gondoskodás hatalmas erőt ad azoknak is, akik adják és azoknak is, akik kapják. Táskai Ibolya tagintézmény-vezető a törődés fontosságáról és értékéről beszélt, majd Balsai Tamás plébános atya megáldotta az „Adományteret”.

A bejáratnál egy kovácsoltvas kerítés áll, mely szimbólum. Az adományozó és az iskola közötti kapcsolat jelképe. A segítők erre helyezik azt a lakatot, mellyel az iskola gyermekei szívükbe zárták őket. A lakat egyik kulcsa az adományozóé, a másik - szív alakú kulcstartóval - felkerül az iskola aulájában álló fára: az adományozók fájára.



A hazai Forest Gump, Iváncsics Zsolt elmondta: megtiszteltetés számára, hogy segíthet, és hogy örömmel fogadják őt Niklán. A jótékony futó azt is elárulta: a niklai származású Hársházi Szabolcsot bízta meg dalának elkészítésével. A "Csak szólj!" című szerzemény előadója a SUB-CHI formáció. A művésznév mögött maga a dal szerzője és egy profi session zenész Csányi István áll. A dalhoz egy videoklip is készült, amelyet erre a linkre kattintva nézhetnek meg.

forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat

Címkék: bevásárló, Forest Gump, Nikla, rászoruló, szegény, fut, gyűjt, adomány, család, egészségügyi anyagok