Sokfelé kell számítani nagy mennyiségű csapadékra. Szeszélyes területi eloszlásban, 15-40 mm közötti eső is lehullhat a kedd reggeltől szerda reggelig tartó időszakban.

Valószínű hogy a nagyobb mennyiség a megye nyugati felén esik majd, míg a kevesebb a megye délkeleti, keleti részén. Az északnyugatira forduló szél napközben megerősödik. Hűvös lesz, a hőmérséklet délután 10-13 fok között alakul. Szerdára a ciklon távozik kelet felé, de kisebb záporok még kialakulhatnak az időnként megnövekvő felhőzetből. A mainál kellemesebb idő lesz, délután 13-15 fok körüli hőmérsékletekkel. A csütörtök reggeli óráktól erősödik majd a ködhajlam, néhol nehezen oszlik majd fel.

Tovább emelkedik a hőmérséklet, ott ahol a köd hamar feloszlik akár 16-17 fok is lehet a kora délutáni órákban, azonban a ködös helyeken mindössze 10 fok várható.

Eleinte ciklonális hatások érvényesülnek a Kárpát-medencében, majd a hét második felétől anticiklon húzódik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Kedd: Túlnyomóan borult idő várható, sokfelé jelentős mennyiségű esővel. Az északnyugati szél megélénkül, megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 10-13 fok között alakul. Késő estére 7-10 fokig hűl a levegő.



Szerda: Változóan felhős idő várható. Az időnként megnövekvő felhőzetből szórványosan várható kisebb zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 5-8 fok körül alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 12-15 fokig melegszik a levegő.


Csütörtök: Változóan felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 3-6 fok között valószínű, többfelé képződik sűrű köd. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő. A tartósan ködös helyeken, 10 fok várható.



Távolabbi kilátások: A hét végéig csendes, párás, eseménytelen idő várható. Reggelente erősödik a ködhajlam, mivel a magasban melegedés kezdődik. Ahol korán feloszlik a köd, azokon a területeken akár 17-18 fok is lehet a délutáni órákban a hőmérséklet, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül marad. Vasárnaptól újabb nedves légtömegek érkezése valószínű.



A radarképen a ciklon látható hatalmas csapadékzónájával(zöldes szín) A jelentős csapadék már megérkezett a nyugati tájakra . A következő órákban az intenzív csapadék fokozatosan terjeszkedik majd felénk.(piros nyíl)



A ma reggeli óráktól, a szerda reggelig tartó időszakban lehulló csapadékmennyiség legvalószínűbb eloszlása. A nagyobb mennyiség várhatóan a megye nyugati felén lesz.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: yolo, időjós, tibor, kapospont, szalinay, egészségügyi anyagok