Évente csaknem 1200 új beteget regisztrálnak az orvosok, és csaknem 500-an vesztik életüket a méhnyakráktól. Közülük a legtöbben a 30-40 közötti korosztályból kerülnek ki. Pedig ezzel az oltással, ők is életben maradhatnának. KJaposvár városa éppen ezért idén is támogatja a HPV vírus elleni védőoltás beadását. Három és fél millió forintból 167 kaposvári lánygyermek részére vásárolák meg az életmentő vakcinát. 

A három vakcinából álló sorozat több mint 50 ezer forintba kerül, mivel ez jelenleg nem részesül társadalombiztosítási támogatásban. Kaposvár ezért 2008-ban egy olyan rendszert dolgozott ki, amelyben minden lánygyermek családja, jövedelemtől függően anyagi segítséget kap, a háziorvosok pedig ingyen adják be a vakcinát. Év elején a polgármester levelet írt azoknak a családnak, ahol a leánygyermek betöltötte a 13. életévét. Ebben Szita Károly a támogatási lehetőségekről tájékoztatta az érintetteket. A támogatás mértéke az egy főre jutó jövedelem alapján öt kategóriába sorolva változik. A legrászorultabbaknak így csupán 4000 forintot kell fizetniük.

Kaposvár azért tartotta meg ezt az önként vállalt támogatási formát, mert a város vezetése a kezelésnél fontosabbnak tartja a megelőzést, mindamellett fontos a családok anyagi terheinek csökkentése is. Így idén 167 kaposvári lánygyermek részére vásárolták meg az oltást 3,5 millió forintból. Az elmúlt években ezer lány kapta meg az életet mentő védőoltást.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnökeként  Szita Károly kezdeményezte azt is, hogy az állam járuljon hozzá a méhnyakrák elleni vakcina megvásárlásához. A városvezető az ügyben tárgyalt Szócska Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárával is, akitől azt a tájékoztatást kapta, hogy a szaktárca felmérést végez az oltás kötelező bevezetéséről és annak támogatásáról.

Címkék: méhnyak, támogat, lány, HPV, vírus, rák, vakcina, oltás, egészségügyi anyagok