A minisztérium Varju László független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének vasárnapi sajtótájékoztatójára, miszerint „összeomlás előtt áll a mentőszolgálat” reagált.
Az egészségügyi államtitkárság felidézte, hogy 2008 elejétől a kormányváltásig nem rendeltek új mentőautókat, továbbá egyéb szükséges fejlesztések is elmaradtak, amely - mint fogalmaztak - “fokozta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) infrastrukturális elmaradottságából, korszerűtlenségéből fakadó nehézségeket, emellett a mentőellátás működőképességét is veszélybe sodorta”.
A jelenlegi kormányzat viszont prioritásként kezelte a területet, az elmúlt 2 és fél évben számos lépést tett az OMSZ biztonságos működtetési feltételeinek megteremtése érdekében. Mint kifejtették: 2010 év végén 849 millió forint forrást biztosított új mentőgépkocsik beszerzésére, amelyből 37 eset- és rohamkocsit vásároltak. 2011-ben a mentő gépkocsipark, valamint az eszközállomány további felújítását 750 millió forinttal támogatták. 2012-ben pedig újabb 1,45 milliárd forintot kapott az OMSZ, amelyből 60 mentőautó megvásárlására nyílt lehetőség.
Emellett a közelmúltban elindult 11 milliárd forint összegű program révén csaknem 200 korszerű mentőgépkocsi vásárlása, 22 új mentőállomás felállítása, valamint 60 mentőállomás korszerűsítése vált lehetővé. A sürgősségi betegellátás fejlesztésére az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett "Sürgősségi Ellátás Fejlesztése – Mentés" című kiemelt projekt 2014 őszén zárul majd le – tették hozzá.
További fontos strukturális változásként kiemelték, hogy tavaly májustól az OMSZ irányítja a betegszállítást. Az új rendszer lehetővé tette a mentés és a betegszállítás feladatainak teljes körű összehangolását, az esetleges párhuzamosságok elkerülését - írta az államtitkárság, kiemelve, hogy “a működés azóta is zavartalan, a tapasztalatokról folyamatosan egyeztetnek az érintettek”.
Varju László, DK-s képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: egy stadionépítésre szánt 10 milliárd forintból mintegy 300 új mentőautóval lecserélhetnék az összes 10 év feletti gépkocsit, ezzel "normális egészségügyi szolgáltatást biztosíthatnának Magyarországon". Mint mondta, a mentőszolgálat jövője érdekében írásbeli kérdést kíván intézni a miniszterhez az Országgyűlésben.
Forás: MTI
Címkék: rendben, működik, régióban, reagálás, minisztérium, egészségügyi, egészségügyi anyagok