Ehhez azonban egy tanfolyamot kell elvégezniük, majd annak végén sikeres vizsgát tenniük.

A zömmel Zánkán zajló, kilencnapos bentlakásos tanfolyamokra azon, 16. életévüket betöltött fiatalok jelentkezhetnek, akik elvégezték a nyolc általánost és igen jól úsznak - legalább 20 métert a víz alatt is!


Az elméleti és gyakorlati képzésen többek között a balesetmegelőzés, a fürdési szabályok, az önmentés, a közvetlen társmentés, az eszközös társmentés és az újraélesztés ismereteit sajátítják el a hallgatók. A tanfolyamon a fizikai erőnlét is komoly hangsúlyt kap, hiszen a kilencedik nap végére a résztvevőknek 400 métert kell tudni úszniuk különféle úszásnemekben 8 perc alatt, majd 200 métert ruhában 7 perc alatt, és még 20 métert egy levegővel víz alatt. A tanfolyam végén minderről vizsgán kell bizonyságot adni, ahol a fentieken túl még egy kombinált mentési feladatot is végre kell hajtani és az újraélesztés tudományát is be kell mutatni.

Vízimentők-3


A VMSZ-nél továbbra is csak érvényes vizsgával rendelkező vízimentők végezhetnek munkát! Ez azt jelenti, hogy azok, akik korábban szereztek képesítést, a munkába állás előtt újra kell igazolniuk, hogy elméletben, gyakorlatban és fizikailag is alkalmasak a feladat ellátására.

A tanfolyamról és a vizsgáról további részletek itt találhatók.

Vízimentők-2

Fotók: VMSZ

Címkék: úszásnemek, újraélesztés, balesetmegelőzés, VMSZ, vízimentők, egészségügyi anyagok