komplex szűrés


A kórház azért indított magánhadjáratot, mert Somogy halálozási mutatói a régiós, és az országosnál is rosszabbak. Egy busznyi 45 és 65 év közötti marcali nő érkezett ma a kaposvári kórház megelőző szűrésére. Ők a legveszélyeztetettebb korosztály. Emlő, tüdő és méhnyakrák szűrésen vehetnek részt ingyen.
- Sajnos a családban is több eset is volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy azért legalább kétévente megjelenjünk ezen a vizsgálaton. De ha már itt hármat meg lehet tenni, akkor természetesen még inkább – mondja a marcali Csizmadia Tiborné.

A megyei kórház tavaly az országban elsőként indított saját megelőző szűrő mintaprogramot. Ehhez egy irányító prevenciós irodát is létrehoztak.
- Nagyon rosszak a halálozási mutatók és nagyon rosszak a megjelenési arányok a szűrővizsgálaton és a célunk a programokkal hogy minél többen részt vegyenek a szűréseken, mert ha időben tudják felfedezni az elváltozást, akkor a kezelést hamarabb tudják elkezdeni és így nagyobb a gyógyulási esély – mondta Szörényiné Ványi Gabriella, az oktatókórház prevenciós és egészségfejlesztési irodájának vezetője.

Ezer lakosra számítva a somogyi élveszületési mutatók elmaradnak a régiós és országos adatoktól, de többen is halnak meg. A lakosok 60 százaléka, a keringési rendszer, és daganatos betegségek miatt. Drámaian nőtt a 40 és 50 év közöttiek halandósági aránya. Itt ezért az országos átlaghoz képest rohamosabban fogy a lakosság. A kórház vezetése szerint azért fontos a saját kezdeményezés, mert az országos szűrőprogramok nem tudnak eredményt felmutatni.

- Nem összefogottak. Nincsen végkimenetük, tehát szűrnek betegeket általában nem onkológiai jellegű betegségekre és utána ezek a betegek elvesznek. Kapnak egy leletet. A vércukor eredményükkel a vér zsír eredményükkel igazán nincsen a betegnek meghatározott útja a népegészségügyi ellátórendszer felé – mondta Dr. Moizs Mariann, a kaposvári kórház stratégiai igazgatója.
A szűrőprogramban jól együttműködnek az ÁNTSZ-el, a háziorvosokkal, a védőnői hálózattal is. Már 150 településről több ezer nő járt itt vizsgálaton. Méhnyakrákszűrésen például minden 10.-nél találtak valami elváltozást. De az emlőrák szűrések és tüdővizsgálatok is tucatnyi ember életét mentették meg.

Címkék: Szörényiné Ványi Gabriella, Moizs Mariann, Kaposi Mór Oktató Kórház, ÁNTSZ, egészségügyi anyagok