Egészségnap

A Kaposvári Védőnői Szolgálat és a Helyőrségi Klub ezért egészségnapokat szervezett. A tanácsadások mellett számos szűrővizsgálaton is részt vehettek az érdeklődők.

Amíg a földszinten az anyukáknak a nandu hordozókendő használatát tanították, az emeleten javában zajlottak a vizsgálatok. A vércukor, vérnyomás és csontsűrűség ellenőrzésén kívül a látást és a hallást is tesztelték.

Ezen kívül az anyajegyeket is megnézethették a jelentkezők. Közben egy baleseti szimulációt is tartottak az érdeklődőknek. A lányok a pontos elsősegélynyújtást mutatták be. Az egészségnapon a mell és here önvizsgálatát is megtanulhatták az érdeklődők.

Pici csomókat kellene megtalálni. Somogyban a daganatok mellett a keringési megbetegedések okoznak leggyakrabban halált.

- Somogy megye kiemelkedő a férfiak megbetegedéseit és halálozását tekintve - hívta fel a figyelmet Pátkai Beáta védőnő. Az országos mutatóknál rosszabb eredményeink vannak.

A szociális körülmények, az iskolázottság és az életmód az oka - tette hozzá a védőnő. Csapó Gyula is a veszélyeztetettek közé tartozik. Cukorbeteg és magas a vérnyomása. Sokat költ rá, mert többféle gyógyszert írtak fel neki. Emellett diétára is fogták.

A két napos rendezvényen több százan vettek részt.

Címkék: szűrés, vizsgálat, egészségügyi anyagok