Címke találatok a hírekben
vér címkére összesen 69 db hír találat:
-
Kék hírek
Újabb állatkínzásra derült fény
Napokig éheztette lovát egy berzencei férfi. Az állat annyira legyengült, hogy összeesett és hajszál híja, hogy el nem pusztult. Tényleg szívszorítóak a helyszíni felvételek.
-
Kék hírek
Zsírkeverő kanállal verte meg az élettársát
Hiába tört el a konyhai eszköz, a verés tovább folytatódott.
-
Kék hírek
Késelés szerelemféltésből
Egy októberi éjjelen egy férfi többször is megszúrt és megvert egy másikat, mert az elszerette tőle egykori barátnőjét. A brutális ex most előzetesben van és hamarosan bíróság elé áll.
-
Kék hírek
Törtek a csontok az éjszakában
Egy szórakozóhelyen és egy balatoni lakásban is ugyanaz történt. Súlyos testi sértés.
-
Kék hírek
Itallal kínálták, ököllel köszönte meg
A kattintás után két esetről tudósítunk. Az a közös bennük, hogy egyiknek sem volt előzménye. Se szóváltás, se semmi. Csak ütés.
-
Kék hírek
Először segítséget kért, majd rátámadt a rendőrre
A férfi össze-vissza beszélt arról, hogyan került Marcaliba. Azt is mondta, hogy elkábították. Kiderült, aznap már volt egy másik ügye is az egyenruhásokkal.
-
Kék hírek
Vádat emeltek a brutális gyilkos ellen
A barcsi nő annyira megverte idős hitelezőjét, hogy az két hónapig kómában volt, majd életét veszítette.
-
Kék hírek
Ok nélkül ütött. Többször is!
A húszéves férfi most súlyos testi sértés miatt felelhet a bíróság.
-
Kék hírek
Önbíráskodás a búcsújáról is ismert településen
Andocson egy férfi erőszakkal követelte jogosnak vélt tartozást. Az áldozat súlyos sérülést szenvedett, sőt még a feleségét is megcibálták.
-
Kék hírek
Rendőrségi ügyek földön és vízen
Nagyatádon fényes nappal, a nyílt utcán vertek meg egy nőt. Ütötték és rúgták is. A Balatonnál pedig egy felborult kishajót kellett menteni, négy emberrel a fedélzetén. A kapitányt biztosan előveszik az eset miatt.
-
Kék hírek
Tomboló erőszak az iskolaudvaron
A tettes két tárgyból megbukott. Dühe - amit egyik diáktársán vezetett le - életveszélyes sérüléseket okozott.
-
Kék hírek
A garázdák, a rapsicok és a biciklitolvaj
A hat begyűjtött férfi átlagéletkora negyven év. A megyeszékhelyen egy kocsmai verekedés miatt kellett intézkedni, a besurranót pedig Nagyberkiben kapták el.
-
Kék hírek
Itt egy garázda, ott meg tolvajok
Egy huszonéves férfi egy gyorséttermi parkolóban verekedett. Két másik fiatalember meg szeszt lopott egy melléképületből.
-
Kék hírek
Szakítani akart, ezért kellett meghalnia
A 22 éves férfi a nyílt utcán verte agyon az élettársát. Aztán feladta magát. Most az ítéletre vár.
-
Kék hírek
Romának hitte, megverte
Másodfokon két és fél évre ítélte a bíróság azt a 19 éves férfit, aki azért támadt rá egy férfira, mert azt hitte róla, hogy roma származású.
-
Kék hírek
Bíróság elé állnak a román garázdák
A négy huszonéves fiatal egy balatoni férfit vert meg a közelmúltban. Előzetesben várják, mi lesz a sorsuk.