Címke találatok a hírekben
egészségügyi anyagok címkére összesen 4628 db hír találat:
-
Egészségügyi anyagok
Fotó
Milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak
A NÉBIH négy húsüzletben több mint egy tonna terméket foglalt le. Elnézve a helyszíni felvételeket, nem is csoda, hogy ilyen sokat.
-
Egészségügyi anyagok
Önmagát irthatja ki az emberiség!
A világhírű fizikus Stephen Hawking szerint az atomháború, a Föld felmelegedése és a géntechnika által létrehozott vírusok számítanak a legnagyobb kockázatoknak.
-
Egészségügyi anyagok
Kövérek vagyunk
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll az elhízottak aránya alapján felállított listán. Már a gyerekek negyede is túlsúlyos.
-
Egészségügyi anyagok
Igazán leadhatnánk pár kilót
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll egy, az elhízottak aránya alapján felállított listán.
-
Egészségügyi anyagok
Növényvédőszer-maradékot mutattak ki a Penny Market fejes salátáiban
Ezekben egyfajta gombaölő szerből találtak többet, mint kellene.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Alkoholizmus: óriási tömegeket érint
A fiatalok már 13 évesen túl vannak első berúgásukon és nagy mennyiséget fogyasztanak rövid idő alatt.
-
Egészségügyi anyagok
Nehéz napok elé néznek a frontérzékenyek
Egyre szélsőségesebbek a hőmérsékletingadozások, melyeket egyre kevesebben tolerálnak. Gyakoriak a fejfájások, rosszullétek, és a szív problémák is.
-
Egészségügyi anyagok
Megszűnhet a donorhiány
Rövidülhet a várólista a kaposvári Kaáli Intézetben. A lombik klinika ugyanis saját sejtbankot hozott létre.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Videóval Már öt éve ingyen tanulnak úszni
Az országszerte példaértékűnek számító program a jövőben is folytatódni fog. Az oktatás költségeit a város vállalta magára.
-
Egészségügyi anyagok
Segítség az autistáknak
Az autista gyerekeket és szüleiket is támogatná a Napkerék Egyesület, mint a Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház működtetője.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Megteltek a melegedők
Éjjel-nappal tele van a kaposvári hajléktalanszálló a téli hideg miatt. Napközben csaknem százan fordultak meg a melegedőben.
-
Egészségügyi anyagok
Az egymillió alkoholista országa lehetünk
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher Gábor toxikológus.
-
Egészségügyi anyagok
Videó
Megmenekült, mégsem boldog
Egy eddig ismeretlen agydaganattal műtöttek meg egy 16 éves bolhási fiút. Az operáció jól sikerült Tóth Norbert azonban továbbra sem élhet nyugodtan.
-
Egészségügyi anyagok
Újra lesz ingyenjegy
Jövőre is pályázhatnak ingyenes fürdőbelépőre a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek az Erzsébet Programnak köszönhetően.
-
Egészségügyi anyagok
Volt, akinek túl jól sikerült a karácsonya
Alkoholfogyasztás miatti gyomorpanaszokkal, allergiás tünetekkel, fulladásos panaszokkal is felkeresték a sürgősségi ügyeleteket karácsonykor.
-
Egészségügyi anyagok
Lecsapott a csendes gyilkos
Rosszullétre panaszkodott három ember, köztük egy gyermek egy siófoki házban. A mentők a helyszínen ellátták, majd szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállították őket.