Egy nőt találtak holtan kaposvári lakásában.

Úgy tudjuk: a 72 éves asszony egyedül élt egy hátsó udvarra nyíló lakrészben. Varrogatott, hogy némi jövedelemhez jusson, a szomszédok szerint tisztes szegénységben élt, ékszerei sem voltak. Információink szerint 3 késszúrással ölték meg, a holttestét az albérlője találta meg. A környékbeliek szerint a rendőrök a nyomozás során a nyomkövető kutya segítségével megtalálták a feltételezett tetteseket, két fiatal férfit. Állítólag egy doboz cigarettát és 5 ezer forintot zsákmányoltak. A szomszédok szerint a tettesek figyelték az áldozatot, és azt hitték, hogy megkapta a nyugdíját az idős asszony, mert látták, hogy aláír valamit a postásnak az utcán. Ez azonban egy hivatalos levél volt, nem a nyugdíja érkezett meg. A rendőrség hivatalosan nem erősítette meg, hogy lenne gyanúsítottja a gyilkosságnak.