Két, összesen több mint két kilométeres új szakasszal bővül a kaposvári bringaút-hálózat. Az egyik Kaposfüredre, a másik Toponárra ér majd ki.

Növényekről gondoskodni jót tesz a testnek és a léleknek, sőt ennek a tevékenységnek fejlesztő hatásai is vannak. Ezért is kertészkednek a bárczis diákok.

Térségi kerékpárút, új játszótér, épülő közösségi ház. Ilyen beruházásoknak örülhetnek Őrtiloson. A település támogatásból és önerőből is fejleszt.