Vereséget szenvedett a Kometa Kaposvári KK a hétvégén az Oroszlánytól. Az együttes az alsóházi rájátszásban 82-71-re kapott ki hazai pályán. Az OSE szinte végig előnyben volt a pocsékul dobó KKK-val szemben, így megérdemelt vendég-győzelem született.

Hazai sikert is hozott a hétvégi Diák I. Kötöttfogású Országos Bajnokság Benkő László Emlékversenye. A körcsarnokban megrendezett erőpróbán a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola hat tehetségének is szurkolhatott a hazai közönség, akik közül hárman is dobogóra állhattak.

Vasárnap délelőtt Super Fitnesz Show versenyt rendezett a kaposvári Bakó-Sas Fitnesz SE. A nagyszabású eseményen mintegy 300 egyéni és csapatprodukciót láthattak az ítészek.

Ötszázegyes amatőr versenyt szervezett a hétvégén a Kaposvári Vikingek Darts Club. A viadalra ezúttal is több mint hatvanan neveztek és ismét szép számmal érkeztek más megyékből is.

Kupagyőztes lett a Táncsics Mihály Gimnázium. A csapat kilenc év után nyerte meg ismét a kaposvári középiskolák számára kiírt kispályás labdarúgó tornát. A nagy múltú oktatási intézmény így harmadszor hódította el a győztesnek járó trófeát.

72 óra 76 darab hal. Ez a gyorsmérlege a XII. desedai harcsafogó maratonnak. A népszerű seregszemlén 12 csapat vett részt. A párosoknak ugyanakkor nemcsak a ragadozókkal, hanem az időjárással is meg kellett küzdeniük.