Összeült Kaposvár közgyűlése2019. Június 06. 07:53

A testületi ülést ezúttal is percről-percre közvetítjük.

A közvetítésnek vége

  • 07:53:10

    Új esemény

    A közgyűlés szokás szerint nyolc órakor kezdődik.

  • 08:06:10

    Új esemény

    Jó napot kívánok a KaposPont olvasóinak!

    Júniusi közgyűlését tartja Kaposvár képviselő-testülete. 20 napirendi pontot tárgyalnak meg.

  • 08:06:40

    Új esemény

    Köztük az idei költségvetés módosítását, a sport egyesületek támogatását és a "Hiszünk egymásban Programot".

  • 08:12:39

    Új esemény

    Szita Károly polgármester napirend előtti felszólalásában elmondta, szerethető, élhető várost sikerült megteremteni az elmúlt 20 évben.

    A 2014-ben elindított várospolitikai program pedig mára odáig jutott, hogy a Németh István Program első beruházásának átadásával megvalósult az az álom, amit célként kitűzött maga elé a város.

  • 08:12:56

    Új esemény

    Mérföldkő volt a Kaposvár Aréna és az új versenyuszoda átadása.

  • 08:13:05

    Új esemény

    Minden beruházás célja, hogy a kaposváriak jobban éljenek. Szita Károly polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a munkákban.

  • 08:13:21

    Új esemény

    Az uszodával egy új vizes központ jött létre az országban, ez is hozzájárul ahhoz, hogy 2030-ra Kaposvár a legegészségesebb városok közé tartozzon.

  • 08:13:48

    Új esemény

    Nemrég jelentették be, szintén a Németh István Program részeként új gépgyártó üzem létesül a Dombóvári úti ipari parkban.

    Ezzel párhuzamosan a Kaposvári Egyetemen elindul a műszaki mérnök képzés. Az első tanév 2020-ban indul.

    A mentő-, és tűzoltóautók felépítményét gyártó cég egy modern tanműhelyt is felépít, ahol a mérnökök oktatása folyhat.

  • 08:15:45

    Új esemény

    2030-ig további 6 ezer új fát ültetnek a meglévő 22 ezer mellé.

  • 08:28:34

    Új esemény

    600 millió forintot fordít a város idén út- és járdaépítésre, illetve -felújításra. A zárt kertekben ezekhez 4 ezer köbméter olyan anyagot használnak fel, amit most bontanak, bontottak el a nagyobb beruházásoknál.

    Megépül a kaposfüredi szőlőhegy felé vezető út is.

    Rövidesen lezárul a távhőrendszer bővítése is, az utak rendbetételével. Ezeket nyáron végzik el.

    Illetve 16 belterületi utca és járda újul meg.

  • 08:29:09

    Új esemény

    Megalakult a Kaposvári Egészségügyi Tanács, amely segítséget nyújt majd, hogy 2030-ra a város a legegészségesebbek között legyen.

    Nemsokára egy kérdőívet küldenek ki a kaposváriaknak, amely kitöltésével javaslatot tehetnek a városlakók az egészségmegőrzés terén.

  • 08:29:23

    Új esemény

    A 2030-ig szóló program kidolgozása és megvalósítása érdekében konzultációkat folytatott Szita Károly a város lakóival, vállalkozóival, különböző területek szakembereivel. Erre építve alakul a program.

  • 08:29:58

    Új esemény

    A 2x2 sávos R67-es út építése jól áll és minden esély megvan arra, hogy ennek révén újabb befektetők jelenjenek meg a városban.

  • 08:30:27

    Új esemény

    A sportegyesületek támogatásáról tárgyalnak. Az előterjesztés tárgyalásán a sportegyesültek vezetői is megjelentek.

  • 08:31:01

    Új esemény

    Szita Károly polgármester elmondta, összességében több mint 400 millió forint támogatásról döntenek, ugyanakkor az egyesülteknek saját maguknak is kötelességük saját forrást biztosítani. Nemcsak az önkormányzat támogatására kell támaszkodni.  
     
    15 igennel fogadták el a képviselők az előterjesztést.

  • 08:33:56

    Új esemény

    Óvodavezetők megbízatását tárgyalják a képviselők. Négy vezető pályázatáról van szó. Valamennyien újrapályázták eddigi vezetői beosztásukra. 
     
    Kérdés nem volt, hozzászólás sem: szavazás.

  • 08:34:12

    Új esemény

    Mind a négy vezető esetében 15 igennek szavazták meg a képviselők az óvodavezetők pályázatát.

  • 08:36:06

    Új esemény

    Az idei költségvetés módosítására tértek rá a képviselők. 

  • 08:43:13

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) hozzászólásában a következőket veti fel, kérdezi:

    A kaposmérői polgármester egy levélben súlyos vádakkal illette a kaposvári önkormányzatot ...

    "Deseda rendelet", a közelmúltbéli halpusztulás okai, megelőzésének lehetőségei.

    Mi lesz a sorsa a korábban tervezett kisgáti bevásárló központnak? Lesz-e szálloda az új versenyuszoda mellett?

  • 08:44:00

    Új esemény

    Kiss Tamás (Jobbik) kérdezi: kik fogják működtetni a Kaposvár Arénát és az új versenyuszodát. Van-e elég ember erre a feladatra?

    Rákérdez egy egymillió forintos költségelemre is. 

  • 08:44:55

    Új esemény

    Kováts Imre (DK) kérdezi: lesz-e átfogó üzemeltetője a teljes desedai komplexumnak.

    Egyes iskolák beázása kapcsán volt-e vizsgálat, hogyan történik a hibák annak kijavítása és az esetleges kártérítés?

  • 08:47:19

    Új esemény

    Ferlder Frigyes (LMP) kérdezi a desedai károkra megszavaztott támogatást megkapta-e a sporthorgász egyesület. 
     
    Szita Károly polgármester az utóbbiról elmondta, megkapták az egy millió forintos támogatást.

  • 08:48:43

    Új esemény

    A polgármester nem kívánja minősíteni a kaposmérői polgármester levelét, amit személyesen nem kapott meg és amelyben az évekkel korábbi hulladék-, illetve szemétszállításról, valamint egy ehhez kapcsolódó - Kaposvár számára előnytelen - szerződés felbontásáról van szó.

  • 08:48:57

    Új esemény

    A Deseda kapcsán egy új rendeleten dolgoznak a szakemberek. Ez valószínűleg idén év végére várható és szigorúan védi majd a tavat és környékét.

  • 08:53:44

    Új esemény

    A kisgáti bevásárló központ magántulajdonban van. A tulajdonos tárgyalásokat folytat. A pláza törvényt is figyelembe kell vennie és jövő év közepéig döntenie kell.

  • 08:53:53

    Új esemény

    Folyamatban van a szálloda előtervezése. Erre pénzt is kapott a város a kormánytól. 

  • 08:54:17

    Új esemény

    A sportlétesítmények üzemeltetése biztosított.

  • 08:55:07

    Új esemény

    Az egymillió forintos költségelem, a város fatelepítési programjához kapcsolódik és a csemeték védelmét szolgálja és nem is csak egy, hanem további négy millió forint van rá elkülönítve a költségvetésben.

  • 08:56:14

    Új esemény

    A beázások kapcsán a részletek a tankerület, a kivitelező és a biztosító között dőlnek el. Ha ez így nem sikerül, jogi út is elképzelhető.

  • 09:02:22

    Új esemény

    A képviselők 15 igennel fogadták el a költségvetés módosítását.

  • 09:06:39

    Új esemény

    A fenntartható és versenyképes tömegközlekedéssel kapcsolatosan készített egy javaslatot a tömegközlekedési cég vezetője. Erről tárgyalnak most a képviselők.

  • 09:20:23

    Új esemény

    A hozzászólásokban Pintér Attila (MSZP) elmondta a város mobilitási terve mellett szerinte több más szakértői elemzésére is szükség van annak érdekében, hogy jól használható, minőségi tömegközlekedési szolgáltatás legyen a városban.

    A megvalósításokhoz nemcsak uniós és központi támogatást kell igénybe venni, hanem saját forrást is biztosítani kell.

  • 09:22:23

    Új esemény

    A kaposvári tömegközlekedési társaság népszerű vezérigazgatója, Veizer Jánosné június 20-ával nyugdíjba vonul. Munkáját egy csokor virággal köszönte meg a város nevében Szita Károly polgármester. 

  • 09:22:35

    Új esemény

    Felgyorsítva a közgyűlés menetét, egymás után fogadják el a képviselők az előterjesztéseket.

  • 09:29:47

    Új esemény

    Elfogadták a 2019-2020 óvodai nevelési év előkészítéséről és egy tulipános bölcsődei csoport indításáról szóló előterjesztést.

  • 09:30:03

    Új esemény

    Felsőoktatási ösztöndíj, emléktábla, szennyvíz-rákötési akció előterjesztésekről szavaztak a képviselők. 

  • 09:47:02

    Új esemény

    A szünet után a vagyonhasznosítási előterjesztéssel folyatta a képviselő-testület és 15 igenel el is fogadták azt. Mint, ahogy a sportiskola atlétikai szakosztályának beszámolóját és a lejárt határidejű közgyűlési határozatokat.  

  • 10:01:39

    Új esemény

    A Hiszünk Egymás Program kapcsán Szita Károly polgármester elmondta: 2010-ben a válság idején fogalmazódott meg az évtized végéig szóló várospolitikai program. Ekkor azt mondták, nem csupán túlélni, hanem győztesen akar kikerülni a válságból a város. Ekkor indult a kaposvári modell.

    Elengedték a legkisebb vállalkozóknak az iparűzési adót, hogy ne nőjön a munkanélküliség. Támogatták a munkahelyteremtő vállalkozásokat, elkezdődtek a beruházások, Ady Endre utca, Nagypiac, panel, iskola felújítások például.

    Elindult  közmunka program, ami több pénzt adott, mint a segély és később vissza tudtak illeszkedni az emberek a munka világába. Közel 4 ezer ember és tízezer cég talpon maradását biztosították.   

  • 10:02:17

    Új esemény

    Ezek mentén építették fel az évek költségvetéseit. Tervbe vették a teljes foglalkoztatottságot, ami mára megvalósult.

    5 évvel ezelőtt döntöttek a Kométa cégben a részvásárlásról. 2 milliárd forinttal sikerült 800 család megélhetését és a cég megmaradását biztosítani.

    Ma több 350 millió forint haszonnal száll ki a város  húsipari cégből. 

  • 10:02:35

    Új esemény

    A gazdasági válságot sikerült legyőzni, mondta Szita Károly és hisz abban, hogy az előttünk álló demográfiai válságot is sikerül majd legyűrni.

  • 10:02:57

    Új esemény

    Számtalan egészségügyi beruházást is végrehajtott a város. Kórház, orvosi rendelők, védőnői szolgálatok, játszóterek, sportpályák épültek. Országos példává nőtt ki a kaposvári modell. 

  • 10:03:13

    Új esemény

    Energiapolitikát hirdetett a város az elmúlt időszakban. Elsőként cserélte le buszflottáját az országban gázüzeműre, napelemeket szereltetett fel  közintézményekre, bővítette távhőszolgáltatását.

  • 10:04:54

    Új esemény

    Új szennyvíztelep épül, ami biogázt használ több terülten és naperőmű is épült már. Sőt, június közepén leteszik az alapkövét Közép-Európa legnagyobb napelemparkjának is.

  • 10:10:59

    Új esemény

    Munka, család, rend és biztonság - erről szólt az elmúlt tíz esztendő és ezek maradnak továbbra is Kaposvár legfontosabb értékei - fejezte be az előterjesztés szóbeli kiegészítését Szita Károly polgármester, aki egyben megköszönte a képviselőknek az elmúlt évek munkáját is.

  • 10:11:22

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) a szülészet felújítása után érdeklődött kérdésében. Kiss Tamás (Jobbik) pedig a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban kérdzetett és az elvándorlás megállításáról.  

  • 10:18:47

    Új esemény

    A szülészet felújításával kapcsolatban a tervek elkészültek, elküldték az egészségügyi kormányzatnak. A döntést követően tudni fogják az árat és elindulhat a közbeszerzési eljárás.

  • 10:21:47

    Új esemény

    Pintér Attila hozzászólásában elmondta, Taszár esetében az elmúlt kilenc évben nem történt semmi. Jelentős az elvándorlás és csökken a város népessége. Szerinte átlag alatti a városban dolgozók jövedelme is.

  • 10:22:09

    Új esemény

    Kis Tamás (Jobbik) szeretné ,ha nagyobb támogatást kapnának a mikro-, kis- és középvállalkozások. Ezzel is többen maradnának a városban. 

  • 10:23:34

    Új esemény

    Szép Tamás (Fidesz) kiállt a beszámoló mellett. Az elért eredmények és a fejlődés önmagáért beszél - mondta. Van és lesz is még minek örülni - tette hozzá.

  • 10:27:50

    Új esemény

    Szita Károly nagyobb szerénységet kér Pintér Attilától. Mint mondta, az MSZP kormány zárta be a repülőteret. Minisztereik hasznosítást ígértek, de semmi nem lett belőle.

    Öt év alatt egy milliárd forinttal nőtt a város adóbevétele és sok mosolygós, elégedett ember él Kaposváron.  

  • 10:28:50

    Új esemény

    A beszámolót a végszavazásnál 10 igennel, egy tartózkodással és 4 nemmel fogadták el.

  • 10:28:56

    Új esemény

    Vége a közgyűlésnek.


Vissza az előző oldalra