Összeült Kaposvár közgyűlése2017. Február 23. 08:10

A képviselőtestület a városháza dísztermében nyolc órától ülésezik.

A közvetítésnek vége

  • 08:10:08

    Új esemény

    Jó napot kívánunk a KaposPont olvasóinak! Februári közgyűlését kezdte meg Kaposvár képviselő-testülete. Az előzetes tervek szerint csaknem 30 napirendi pontot tárgyalnak meg. Köztük a megyeszékhely tavalyi közbiztonsági helyzetét, a tűzoltóság elmúlt évi munkáját, valamint például az idei városi nagy rendezvényeket beszélik át.

  • 08:11:54

    Új esemény

    A közgyűlés kezdéseként a Szocionet igazgatói posztjáról döntenek: Varga Magdolna nyugdíjba vonul, helyére Turner Jánosnét nevezték ki.

  • 08:20:16

    Új esemény

    Hozzátette: a nagy hidegben kivételes munkát végzett a hajléktalan központ, segítve az utcán élőket a hosszúra nyúlt télben.

  • 08:21:01

    Új esemény

    Kormányzati támogatással munkáshotel épülhet Kaposváron a vállalkozók visszajelzései alapján. Aláírták a Foglalkoztatási Paktumot, amire 1,2 milliárd forintot költ a város.

  • 08:21:33

    Új esemény

    A Házasság Hetében jelentette be a polgármester, hogy esküvői dobozt adnak minden házasulandónak, amit a remények szerint a babadoboz átadása követhet.

  • 08:22:12

    Új esemény

    Kaposvár közbiztonsági helyzetéről tart beszámolót Heffer Attila, városi kapitányságvezető és Piros Attila megyei rendőr-főkapitány.

  • 08:27:34

    Új esemény

    Heffer Attila elmondta, kollégái 17 ezer órát töltöttek a magyar-szerb határszakaszon, illetve a nyári szezonban a Balaton-parton is szolgálatban voltak. Így kellett Kaposvár biztonságát garantálni.

  • 08:28:01

    Új esemény

    2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma. Akkor négy és fél ezer volt, tavaly már csak 1243. A nyomozás eredményessége több mint 63 százalékos volt.

  • 08:28:16

    Új esemény

    A közterületeken 286 darab bűncselekmény volt és 79 százalékos volt az eredményesség. Ez nagyban a kamerarendszernek is köszönhető.

  • 08:29:31

    Új esemény

    A kapitányságvezető elmondta, a kamerarendszernek köszönhetően kiszorultak a bűnözők a városból.

  • 08:33:52

    Új esemény

    A kiemelten kezelt bűncselekmények száma 677 volt és csaknem felükben jó munkát végeztek a nyomozók. A gépkocsifeltörések 87 százalékkal csökkentek, és jelentősen csökkent a lakásbetörések száma is.

  • 08:34:11

    Új esemény

    Rablás általában 20 volt éveken keresztül, tavaly már csak hat volt és mindegyik elkövetőt el is fogták.

  • 08:38:42

    Új esemény

    Jó mutatók vannak a kábítószerkereskedelem felderítésében is: hat elkövetőt fogtak el.

  • 08:39:09

    Új esemény

    87 közlekedési baleset történt tavaly a városban, ami hárommal több volt, mint egy évvel korábban.

  • 08:49:51

    Új esemény

    A legtöbb balesetet az elsőbbség meg nem adása, valamint a sebesség helytelen megválasztása okozta.

  • 08:54:20

    Új esemény

    A kapitányságvezető beszélt a csalásokról, a fiatalokat érintő veszélyekről, a megelőzésről, valamint a különböző rendőrségi együttműködésről.

  • 08:54:41

    Új esemény

    A megyei jogú városok között a felderítési eredményesség sorrendjében a negyedik, az összes bűncselekmény számában a negyedik legkevesebb, a lakosságarányhoz viszonyítva a második legbiztonságosabb város Kaposvár.

  • 09:04:28

    Új esemény

    Piros Attila rendőr-főkapitány egy felmérésről számolt be, ami a lakosság biztonságérzetéről szólt. Elmondta a korábbi három és feles osztályzatról négyes fölé sikerült fejlődni. De nem lehet hátradőlni, van még mit tenni...

  • 09:08:41

    Új esemény

    Kérdések következnek.

  • 09:08:50

    Új esemény

    Felder Frigyes (LMP) kérdezi, hogyan sikerült ilyen jelentős javulást elérni.

  • 09:09:07

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) melyik várost kell utolérni, hogy elsők legyünk, illetve a lakossági megítélés az országos átlaghoz képet milyen?

  • 09:09:17

    Új esemény

    Giber Vilmos (KDNP) hogyan állnak a létszámmal, vannak-e betöltetlen helyek?

  • 09:12:51

    Új esemény

    Heffer Attila válaszában elmondta, a javulás okai között van a munka átszervezése, a kamerarendszer, a lakosság bizalma, amivel segítik a nyomozásokat.

  • 09:13:27

    Új esemény

    Nagykanizsa a legbiztonságosabb város.

  • 09:13:34

    Új esemény

    A létszámkérdésről nem szívesen beszél még akkor sem, ha minden rendben van. De egyébként nincsenek létszámgondjaik.

  • 09:30:00

    Új esemény

    Mihalecz András (Fidesz) hozzászólásában elmondta, az eredmények láttán úgy érzi, hogy szakemberek kezében van Kaposvár közbiztonsága.

  • 09:30:13

    Új esemény

    Torma János (Fidesz) a lakótelepi környezetből is érezhetően kevesebb panasz érkezett hozzá. Ez is azt bizonyítja, hogy növekedett a lakosság biztonságérzete.

  • 09:31:17

    Új esemény

    A képviselők sorban egymás után dicsérően szólnak a rendőrség elmúlt évi munkájáról, hozzátéve egy-két meglátást, amin szerintük még lehetne javítani.

  • 09:47:38

    Új esemény

    Szita Károly zárszavában elmondta, a város fejlődésében meghatározó a közbiztonság kérdése. Nem mindig volt így, tette hozzá és megköszönte a munkát. A további javulás érdekében újabb kamerákat helyeznek el Kaposváron az idei évben. A város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót 17 igennel fogadták el a képviselők.

  • 09:47:49

    Új esemény

    A tűzoltóság beszámolója következik.

  • 10:22:55

    Új esemény

    Róth Zoltán tűzoltóparancsnok elmondta, 76 településen látják el a feladatot, két és félezer négyzetkilométeren 120 ezer ember biztonságát szolgálva.

  • 10:23:15

    Új esemény

    A két legveszélyeztetettebb település Kaposvár és Kiskorpád. Ez utóbbi egy növényvédőszer raktár miatt. A megyeszékhely pedig a húsüzem ammónia használata miatt.

  • 10:23:28

    Új esemény

    Tavaly 43 településen 181 valós tűzeset történt. Ebből 117 Kaposváron történt.

  • 10:24:11

    Új esemény

    Csökkent a szabadtéri tűzesetek száma. Legtöbbször a hulladék és a szemét, illetve erdőkhöz és ingatlanhoz kapcsolódó területek gyulladtak ki.

  • 10:24:50

    Új esemény

    Műszaki mentés 300 volt 47 településen. Ezek balesetek, fakidőlések, vízszivattyúzások voltak leginkább.

  • 10:25:10

    Új esemény

    Plusz viharkár és CO-mérgezés.

  • 10:28:24

    Új esemény

    Giber Vilmos (KDNP) hozzászólásában elmondta, a Klebelsberg Kollégiumban ahol igazgató mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ott élő diákok biztonságban legyenek. A szobákban elhelyezett tűzjelzők ezt a célt szolgálják. Egy nagyobb tűzesetük volt, amelyben hathatósan jártak el a tűzoltók megmentve ezzel több tíz milliós értékeket.

  • 10:33:17

    Új esemény

    A tűzoltóság beszámolóját 17 igennel fogaták el. Szünet következik.

  • 10:53:12

    Új esemény

    Folytatódik a közgyűlés. A 2016 évi költségvetési rendelet módosításával. A város erős, így mindent meg tudnak tenni annak érdekében, hogy mindenki jobban éljen Kaposváron.

  • 11:03:03

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) azt kérdezte, milyen telefonos felmérést végeztek és annak mi az eredménye. Felder Frigyes (LMP) érdeklődik, miért csúszik a házassági dobozok átadása. Kováts Imre (DK) pedig arra kíváncsi, hogyan csökkenhetett a szociális étkeztetést igénybe vevők száma és miért a városnak kell kifizetni a Rákóczi egyik pályázati pénzét, amikor tőkeerős vállalkozások állnak mögötte.

  • 11:07:54

    Új esemény

    Szita Károly elmondta, egyebek mellett a kaposvári kocsmák nyitva tartásával kapcsolatban tettek fel kérdéseket. A babadoboz az előállító cég miatt késik. A nyári étkeztetést 700-an vették igénybe korábban. Még jobban fel kell hívni a szülők figyelmét arra, hogy igénybe vehető. A szociális étkeztetést egyre kevesebben veszik igénybe. Leginkább a munkaképes korosztály körében. Ez azt jelentheti, hogy már van munkahelyük, így nem vehetik igénybe.

  • 11:14:12

    Új esemény

    A labdarúgó akadémia egyetlen támogatója a város. Egy jogszabály változás miatt kell a város kiállnia a BFLA mellett.

  • 11:15:37

    Új esemény

    Az előterjesztést 15 igen két tartózkodással fogadták el.

  • 11:20:01

    Új esemény

    Védett övezetben történő parkolást, a sétáló utcai parkolást szabályozták a képviselők egy korábbi ügy kapcsán.

  • 11:26:40

    Új esemény

    A közétkeztetés nyersanyag normáját, azaz az étkezésért fizetendő díj emelését tárgyalják.

  • 11:37:27

    Új esemény

    A rendeletet 16 igen, egy nem szavazattal fogadták el.

  • 11:41:25

    Új esemény

    Egy másik döntés értelmében Barcs városa csatlakozott a kaposvári fogorvosi ügyelethez.

  • 11:50:27

    Új esemény

    A Kaposvári Köznevelési-Oktatási Tanács megalakulásáról tárgyalnak. Ebben tagként szerepel az önkormányzat, a KLIK, a szakképzési centrum, a Kaposvári Egyetem, a katolikus püspökség és a református egyházközösség képviselője. Valamint tanácskozási és részvételi joggal felruházott személyek.

  • 11:57:58

    Új esemény

    Giber Vilmos szerint a tanáccsal Kaposvár azt bizonyítja, hogy elkötelezett az oktatás mellett.

  • 11:58:06

    Új esemény

    16 igen egy tartózkodással elfogadták a tanács felállításáról szóló előterjesztést.

  • 12:11:44

    Új esemény

    10 perc szünet következik.

  • 12:24:46

    Új esemény

    Városi rendezvényekre tértek rá a képviselők. Több mint 100 millió forintot fordítanak rájuk. 17 igennel fogadták el.

  • 12:30:15

    Új esemény

    A Német Kisebbségi Önkormányzat a kitelepítés kapcsán egy emlékművet állítana a városban, amit támogattak a képviselők.

  • 12:43:25

    Új esemény

    A vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását szabályozó előterjesztésben a több mint 500 városi egységből mintegy 40-nél, ahol panaszokat jelentettek a környéken élők, ott első körben hatósági eszközökkel próbálnak rendet tenni.

  • 12:48:36

    Új esemény

    17 igennel fogadták el az előterjesztést.

  • 13:01:23

    Új esemény

    Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a keleti ipari parkkal szemben lévő 36 hektáros mezőgazdasági területet. Ez állami terület, a közműsítést 550 millió forint, ezt a pénzt az államtól akarja a város megszerezni. Minél előbb közművesített területet akarnak kialakítani.

  • 13:01:32

    Új esemény

    Ezzel pedig véget is ért a közgyűlés.

  • 13:01:39

    Új esemény

    Köszönjük a figyelmüket!


Vissza az előző oldalra