A fővárosba utazott a Kometa Kaposvári KK, ahol negyedik felkészülési mérkőzését játszották a somogyiak a TF-Budapest ellen a Ludovika Arénában kedden - írja összefoglalójában a delfinek.hu.

A találkozón Völgyi Marcell az NKA Universitas Pécs elleni találkozón szenvedett sérülése miatt nem lépett pályára.

A meccs szoros első tíz percet hozott. A hazaiak örülhettek vezetésnek 21–19-nél az első játékrész végén. A második felvonás azonban a Kaposvárnak sikerült jobban, mindössze 8 pontot engedett ellenfelének, miközben 28-at dobott.

A fordulás után sikerült tovább növelni az előnyt a B csoport nyolcadik helyén végző TF-Budapesttel szemben és a záró etapban is nagy pontarányú eredmény született, így ez a felkészülési mérkőzést megnyerte a Kaposvár

Bogdán Benedek szerezte a legtöbb somogyi pontot, ő 20 pontja mellé 6 lepattanót is jegyzett 21 percnyi játék után. Darrion Trammell csaknem tripla-duplát hozott össze 25 perc alatt, ugyanis 17 pontot dobott, 10 lepattanót szedett és kiosztott 7 gólpasszt is.

A felkészülési időszak következő találkozója Veszprémben vár a csapatra pénteken 18 órakon.

TF-Budapest–Kometa Kaposvári KK 54–97 (21–19,8–28, 12–23, 13–27)
Ludovika Aréna, V.: Nepp László, Gaál István, Szőts Dávid.

Kometa Kaposvári KK: Trammell 17/6, Puska B. 4, Markovic L. 10/3, Antalics D. 10, Kis R. 6. Csere: Paár M. 8/6, Szőke Bálint 7, Bogdán B. 20, Kocsis Z. 12/9, Rosic R. 2, Pucz Z. 1, Hajduk A. Vezetőedző: Branislav Dzunic Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

Címkék: edz, felkészül, Budapest, KKK, sport