A somogyi együttes szerdán a közösségi oldalán közölte, hogy él indulási jogával, így érdekelt lesz a második számú európai kupasorozat július 16-i, luxembourgi sorsolásán.

A KNRC először szerepel majd a CEV Kupában, korábban háromszor a harmadik számú sorozatnak számító Challenge Kupában vett részt: a 2019/20-as idényben az első forduló, a 2021/22-es szezonban a nyolcaddöntő jelentette számára a végállomást, a kettő között ugyanakkor egészen az elődöntőig menetelt.

A női nemzetközi sorozatokban a Bajnokok Ligájában főtáblás Vasas Óbuda már korábban bejelentette részvételét, a további, indulási jogot szerzett együttesek közül a Békéscsaba (CEV Kupa), a MÁV Előre és az UTE (Challenge Kupa) még nem jelezte, vállalja-e a szereplést.

Címkék: CEV, kupa, KNRC, nemzetközi, sport, Kaposvár