A Focivilág Kupa 22. fordulójában a viharos időjárás miatt maradt el két találkozó. A pótolt mérkőzésen a Liberit megszorongatta a Völgye All Stars, de végül nem tudott pontot szerezni. A Belo BT is nehezen törte fel a Somogy Sportja reteszét, ahol ráadásul kiváló kapusteljesítmény is hozzájárult a végeredményhez. A Rotonda és a Cefre felváltva vezetett, végül megosztoztak a pontokon. A Gépész Kadétok LisaEsther Rendezvényház elleni meccsén több látványos gól is született, a dobogós csapat végül gólzáporos sikert aratott. 

Liberi – Völgye All Stars 3-1
Gól: Varga D., Simon, Horváth M., ill. Varga L.

Az első félidő küzdelmes összecsapást hozott, a kapuk viszont kevésszer forogtak veszélyben. A második félidő elején egy felelőtlen hiba miatt előnybe került a Liberi, amelynek a mérkőzés utolsó hat percében sikerült maga javára fordítani az eredményt.

Belo BT – Somogy Sportja 4-1
Gól: Szántó 2, Grabarics, Sipos, ill. Ács

Szívósan és fegyelmezetten védekezett a Somogy Sportja csapata, amely csak az első félidő végén került hátrányba. A folytatásban tapadt ellenfelére a kék mezes csapat, amely méltó ellenfele volt a bajnokcsapatnak. A mérkőzés legjobbja a vesztes csapat kapusa volt.

Rotonda – Cefre 3-3 
Gól: Golita, Katona 2 ill. Rofrics, Ölbei 2

Kiegyenlített erők küzdelmében felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Mindkét csapat a győzelmet tűzte ki célul, ezért izgalmas, változatos volt a találkozó, helyenként kemény párharcokkal. A mérkőzés végén két esetben is elkelt volna a VAR segítsége.

Gépész Kadétok-LisaEsther Vendégház 4-17 
Gól: Kiss E 2, Kádár 2 ill. Fila J. 4, Fila G., Németh 3, Tóth V. 6,Laczkó, Pető 2

Meglepetésre a Kadétok szereztek vezetést, majd felváltva estek a gólok. A félidőig egész jól tartotta magát a Gépész csapata, a második félidőben már jobban kijött a rutin és a tudáskülönbség, így ekkor már csak a LisaEsther szerzett gólt és nagyon magabiztosan nyert. Dicséret illeti a sportszerűségért a LisaEsther csapatát, mivel a hiányos kadétcsapatra tekintettel ők is csak 4+1-ben játszották le a találkozót. 

Völgye All Stars – Anonim 3-0 játék nélkül

Kórház – Pobjednik halasztva 06.03-re

Liberi – SZLAMB halasztva 05.29-re

Címkék: focivilág, kispálya, bajnokság, város, labdarúgó, Kaposvár, sport