Eldőlt a bajnoki cím sorsa a férfi Extraligában, miután a döntő harmadik mérkőzésén a címvédő Pénzügyőr 3:1-re legyőzte a rekordbajnok Fino Kaposvár csapatát, így 3–0-s összesítéssel szerezte meg másodszor az aranyérmet - írja a hunvolley.hu.

Az első játszmában Jókay Zoltán csapata precíz játékával, jó nyitásaival és blokkteljesítményével hamar négypontos előnyt épített ki. Kovács Zoltán és Dávid Csanád ponterős játékára építve a PSE folyamatosan növelte fórját és alig húsz perc alatt megszerezte a vezetést (25:16).

A második szettre összeszedte magát a Kaposvár, az argentin Ruben Wolchin edzette somogyiak korábbinál változatosabb támadójátékával nem tudott mit kezdeni a sok nyitást hibázó házigazda. A játékrész derekán utolérte ellenfelét a PSE, de a hajrá előtt elkövetett három ki nem kényszerített hibája – egy-egy rontás támadásban, nyitásfogadásban és szervából – kaposvári egyenlítést jelentett (19:25).

A harmadik etap első labdamenetében a Kaposvár elvesztette egyik legjobbját, a bosnyák Marko Milovanovicsot, akit ölben kellett levinni a pályáról. A PSE ezt is kihasználva gyorsan elhúzott három ponttal, és előnyét Dávid jó támadásaival, valamint a vendégek hibáival annak ellenére is végig megtartotta, hogy időközben Milovanovics vissza tudott állni (25:17).

A negyedik játszma elejét kaposvári vezetés, majd rengeteg somogyi rontás jellemezte, a vendégek játékának minősége hullámzó volt, így a hazaiak – stabilabb teljesítményükre alapozva – hamar fordítani tudtak. Kováccsal és Dáviddal sem tudtak mit kezdeni a kaposváriak, vezérletükkel a PSE fokozatosan egyre jobban ellépett riválisától, és a végén a csereként beállt, 19 éves Majoros Balázs két ászával végül 103 perc után ünnepelhette újabb bajnoki aranyérmét (25:17). Jókay Zoltán pályafutása hatodik bajnoki címét szerezte, miután korábban a Vasas női csapatával négyszer ért a csúcsra.

Férfi Extraliga-döntő, 3. mérkőzés:

Pénzügyőr SE – Fino Kaposvár 3:1 (16, –19, 17, 17)

Budapest, Kőér utca, 450 néző. V: Tillmann, Horváth M.

PÉNZÜGYŐR: Pedro 6, Magyar 5, Dávid Cs. 16, Rása 9, Kovács Z. 15, Kiss D. 6. Csere: Feliciano (liberó), De Sousa 1, Gacs 1, Szabó V., Tordai, Majoros 2. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

FINO: Hubicska, Vasquez, Milovanovics, Bögöly, Sandoval, Garchet. Csere: Bozóki (liberó), El Azhari, Kiss M., Radovics, Iván. Vezetőedző: Ruben Wolochin.

Edzői értékelés

Jókay Zoltán: – Amit mondok az nem a Kaposvár ellen van! Úgy gondolom, hogy a Kaposvárnak és nekünk is az elődöntő volt az a párharc, ami igazán döntő volt. Mindentől függetlenül a Kaposvár egy óriási ellenfél volt a döntőben, nem adták fel akkor sem, amikor 3:0-ra tudtunk nyerni náluk. A mai nap is keményen nekünk jöttek, gondot is okoztak a második játszmában. Idomulnunk kellett ehhez a kemény játékhoz és aztán sikerült behúzni azt, amit szerettünk volna.

Ruben Wolochin: – A két csapat között a legnagyobb különbséget a center poszton lévő játékosok jelentették. Nagyot harcoltunk, de a jobb csapat győzött. Nem vagyok szomorú, mert bejutottunk a fináléba, helyt is álltunk és a végén éremmel távozunk.

A párharc végeredménye: 3–0 a Pénzügyőr javára.

Címkék: fino kaposvár, pénzügyőr, röplabda, sport