A bajnokság első elődöntőjében a Meló-Diák a második negyed derekán még hét pontos hátrányban volt, ám a folytatásban átvette a vezetést a Táncsics-Gyakorló ellen. Az utolsó szakaszban 56-58-as állást követően Tóth Kristóféknak sikerült jobban a végjáték, így nyolc pontos előnnyel várhatják a visszavágót.

A második elődöntő nem alakult ilyen szorosan, az alapszakaszt megnyerő Zrínyi KK a második játékrész derekán tudott ellépni, ráadásul a Marcali VSZSE kiállítás miatt elveszítette Mihalicsot is. Fordulás után nagyon ellépett a Zrínyi és végül Romanek Péter csapata nemcsak veretlenségét őrizte meg, hanem tetemes, 27 pontos előnyre tett szert.

Az utolsó öt percben döntötte el maga javára az 5. helyért vívott „odavágót” a Tüskevári SE Tamásiban. Mester Milánék 64-65 után végül nyolc ponttal győztek és így kedvezőbb helyzetből várhatják a második mérkőzést.

Gyakorlatilag eldöntötte a hetedik helyért vívott párharcot a Henger KK, miután a vártnál nagyobb, 45 pontos különbséggel győzte le a tartalékosan felálló Azúr Drogéria KK-t.

A párharcok visszavágóit április 30-án rendezik.

Elődöntő, 1. mérkőzések:

Táncsics-Gyakorló – Meló-Diák KK 61-69 (20-19, 14-15, 8-11, 19-24)
Vezette: Söjtöry, Deák

Táncsics-Gyakorló: Pintér K. (24/21), Varga M. (10/3), Csempesz (8/6), Kovács B. (8), Ratasics (6). Csere: Martinka (5), Béres (-), Tombor M. (-). Edző: Csempesz Balázs

Meló-Diák KK: Tóth K. (28/9), Tóth M. (17/9), Pöttendi (14), Zsille (4), Meggyes (-). Csere: Duduka (4), Tóth Cs. (2), Dömötörfi (-). Edző: Vida Péter

Marcali VSZSE – Zrínyi KK 65-92 (16-21, 15-22, 13-27, 21-22)
Vezette: Szecsődi, Koncsek

Marcali VSZSE: Kiss V. (27/6), Koma (8), Gaál (6), Mihalics (6), Murvai (2). Csere: Kovács B. (9/3), Horváth P. (5/3), Molnár Gy. (2). Edző: Kiss Viktor

Zrínyi KK: Kun (19/15), Horváth N. (16), Csabai (12), Fodor (12/3), Kovács D. (10). Csere: Kovács M. (19/15), Lakos (3/3), Begovácz (1), Ötvös (-). Edző: Romanek Péter
Kiállítva: Mihalics (17. perc).

5. helyért, 1. mérkőzés:

Tamási Dámok – Tüskevári SE 70-78 (13-25, 26-13, 15-21, 16-19)
Vezette: Farkas P., Ács

Tamási Dámok: Veres (25/9), Fogarassy (15/3), Madarász (13/3), Breuer-Orbán (8), Ribányi S. (5/3). Csere: Csizmadia R. (2), Ribányi L. (2), Gácsi (-). Edző: Madarász András

Tüskevári SE: Mester (21/15), Bodródi Dániel (17/9), Bodródi Dávid (15), Bodródi M. (13/6), Kiss B. (4). Csere: Fülöp K. (4), Pintér D. (4). Edző: Bodródi Lajos

7. helyért, 1. mérkőzés:

Henger KK – Azúr Drogéria KK 87-42 (23-12, 16-14, 22-8, 26-8)
Vezette: Söjtöry, Koncsek

Henger KK: Csizmadia G. (19), Fecán (14/12), Nagy D. (12), Rózsa (6/6), Nagy I. (2). Csere: Babócsai (16/12), Nagy G. (10), Borovszky (8). Edző: Fecán Márk

Azúr Drogéria KK: Bedő (21/9), Lakatos (7), Vidák (6), Varga D. (4), Visnyei (4). Edző: Kovács Bence

Címkék: megye, bajnokság, kosárlabda, Somogy, sport