Konditermi edzéssel kezdődött meg hétfő reggel a Kaposvári Vízilabda Klub intenzív felkészülési időszaka a következő bajnoki rajtra. A tréningek június 20-án álltak le, alig negyven napra, miközben Surányi mester tanítványai egyéni programokkal igyekeztek formában maradni.

- Nekünk igazából a bajnokság az, ami fontos, arra próbáljuk majd szép lassan összerakni magunkat. Nagy jövés-menés nem volt a keretben, az összeszokottságra szeretnénk építeni - nyilatkozta a KVK vezetőedzője, aki a napokban írta alá 2 évre szóló szerződését.

null

A pólósok vezetőedzője szerint az előttük álló szezon sem lesz könnyebb a tavalyinál.

- Az elmúlt évekhez képest most két csapattal kevesebb van, csökkent a létszám 14-re, egy kieső lesz, egy pedig osztályozót játszik. Az első öt csapat kivételével a többi együttes közel hasonló erőt képvisel, várhatóan sok meglepetés lesz a bajnokságban, sok körbeverés, úgyhogy előre nem lehet semmit mondani - tette hozzá Surányi László.

A KVK csapatával kezdte meg a felkészülést két új igazolás is. A ferencvárosi nevelésű Varga Bence első teljes szezonjára készül a felnőttek között, igaz korábban már bemutatkozhatott az OB I-ben.

Csoma Kristóf kapus posztra érkezett, nem is akármilyen múlttal. Korábban játszott Egerben, Miskolcon és a Vasasban is, ráadásul válogatott meghívót is kapott. Märcz Tamás szövetségi kapitány 2018-ban lehetőséget is biztosított számára egy Világliga-selejtezőn, Málta ellen.

null

Az élvonalbeli csapattól Grieszbacher Márk, Csiszár Boldizsár, Vékony Ákos és Kovács Olivér távozott, míg egy további játékos érkezése még várható. A klubvezetésben pedig dr. Dobos Pál elnököt, dr. Radics Gyula váltotta.

A Kaposvári Vízilabda Klub tavaly a 12. helyen végzett a bajnoki tabellán. Az idei OB I-es pontvadászat szeptember elején rajtol, a pontos menetrend azonban ma még kérdéses, mert a Magyar Vízilabda Szövetség csak a jövő héten tartja meg a sorsolást.

Címkék: kaposvári vízilabda klub, ob1, felkészülés, sport