Pénteken délben megtartották az európai röplabdakupák sorsolását Luxemburgban. A női Challenge Kupába nevező 1. MCM-Diamant Kaposvár együttese a legjobb 32 között kezdi majd meg szereplését noveberben, az izraeli Maccabi Hadera Hefer gárdája ellen - közölte szerkesztőségünkkel a klubvezetés.

A kaposvári női röplabdacsapat 2019-ben, újoncként mutatkozott be az európai kupaporondon, és akkor a selejtező jelentette a végállomást a török THY Istanbul ellen. Egy évvel később történelmet írt a Diamant: első magyar csapatként egy cseh és egy szlovák rivális legyőzésével egészen az elődöntőig jutott a Challenge Kupában, és végül a román Alba Blaj elleni csatát követően bronzérmesként fejezte be a küzdelmeket.

diamant challenge 2.jpg

Tanja Matics és társai az idei bajnoki negyedik helyezésnek köszönhetően újra kivívták a Challenge Kupa-indulás jogát, és a pénteki sorsoláson kiderült, hogy kiemeltként csak az első kör után, a legjobb 32 között kezdik majd meg nemzetközi szereplésüket, várhatóan novemberben. Az ellenfél az izraeli bajnokság és az izraeli kupa idei harmadik helyezettje,  a Maccabi Hadera Hefer együttese lesz. Az első mérkőzést idegenben vívja meg a Diamant, a visszavágóra pedig a Kaposvár Arénában kerül sor.

Az előzetes esélylatolgatások alapján nem reménytelen a somogyiak helyzete, de természetesen még nagyon kevés az információ az aktuális erőviszonyokról. A Maccabi Hadera csapata - a somogyiakhoz hasonlóan - az elmúlt három évben folyamatosan fejlődött, a bajnokságban egy hatodik, egy negyedik és most egy harmadik helyezést könyvelhetett el. Az izraeliek múltja is szép, hiszen 1997-ben ők nyerték meg a bajnokságot.

Címkék: 1.MCM-DIamant, Maccabi Hadera Hefer, Izrael, challenge kupa, sorsolás, női röplabda, Kaposvár, sport