Sorsdöntő állomásához érkezett a női röplabda Extraliga bronzcsatája, hiszen az 1. MCM-Diamant KNRC és a Vasas Óbuda is hozta a hazai meccsét, így 1–1 volt az állás a harmadik, a Kaposvár Arénában rendezett, meccs előtt - írja a kaposvári klub honlapja. Egy esetleges sikerrel óriási lépést tett volna a győztes fél a dobogó legalsó foka felé. Ennek megfelelően mindkét alakulat nagy reményekkel várta a találkozót.

fotó: 1mcmvolley.hu
fotó: 1mcmvolley.hu

Jól kezdte a meccset a hazai együttes, ám hiába szerezett előnyt, 5–2 után rengeteg hiba csúszott a játékába. Elnézett szervák, rossz fogadások és pontatlan támadások borzolták a kedélyeket, Szasa Nedeljkovics időt kért, de a rövid szünet után Helics játéktéren kívülre ütötte a labdát. Küzdött becsülettel a csapat, de nem tudta átlépni saját árnyékát, hiába volt többször is lehetősége arra, hogy ledolgozza hátrányát, nem tudott élni vele. Török Kata ihletett formát mutatott, csak ebben a szettben kilenc egységig jutott, s az ő valamint Sanja Gamma vezérletével behúzta az első részsikerét a Vasas.

Villámrajtott vett a második játszmában a házigazda, s hamar négypontos előnyre tett szert, az óbudaiak azonban nem engedték, hogy riválisuk ellépjen és felére csökkentették hátrányukat. Óriási, a téthez méltó csata zajlott a pályán, az egyik oldalon Sara Kliszura és Adela Helics, míg a túloldalon Török Kata tolta egylete szekerét. Zernovic ütésével egyre zárkóztak a fővárosiak, így a lehető legjobbkor jött Bodovics Hanna centerpontja, de Gamma szerencsés nyitása után 20–20 állt táblán, sőt Strunjak révén a vezetést is átvették Jakub Gluszak tanítványai. Akik a hajrában három szettlabdához jutottak, s az utolsót értékesítették, így egy lépéssel közelebb kerültek a találkozó megnyeréséhez.

A harmadik felvonás (is) nagy izgalmakat hozott, az elején egyik egylet sem tudott ellépni a másiktól, 13–13 után aztán Török Kata percei következtek, zsinórban háromszor villant a röplabdázó, így némileg megnyugodhatott a Vasas. A kaposváriak azonban 18–18-nál utolérték ellenfelüket és Gamma, valamint Zernovic elpuskázott ütése után a vezetést is átvették. De ez sem volt elég, a piros-kék innen is felálltak és újra ők tartottak előrébb, de Kliszura gondoskodott az egyenlítésről, így 22–22-nél jöhetett az etap végjátéka. A hazaiak nem tudtak élni az első játszmalabdájukkal, a másodikat viszont már értékesítették, így szépítettek.

A negyedik etapban sokáig úgy tűnt, simán nyernek a vizitálók, de a pályaválasztó hétpontos hátrányból indított egy nagy offenzívát és feljött két egységre, de ennél közelebb nem tudtak zárkózni, ráadásul a Vasas ismét váltatni tudott, így megnyerte ezt a játékrészt is, s ezzel együtt a nagyon fontos harmadik összecsapást is.

A látottak alapján ki lehetett jelenteni, ezen a maratoni hosszúságú – a tiszta játékidő kereken két órát tett ki – találkozón jobbak voltak a fővárosiak, élesebben és frissebben is játszottak ellenfelüknél. Ezúttal is Szara Kliszura volt a legeredményesebb, összesen 24 pontig jutott, de sajnos nem voltak társai, akik felnőttek volna mellé vagy tehermentesítették volna a szerb kiválóságot. Természetesen ezzel a vereséggel még nem veszett el minden, hiszen csütörtökön 18.30 órától a Folyondár utcában ismét egymásnak feszülnek a felek. Ha ott nyerni tud a Diamant, akkor a somogyi megyeszékhelyen rendezett ötödik mérkőzés dönt majd a bronzérem sorsáról.

A párharc állása 2–1 a Vasas Óbuda javára.

1. MCM-Diamant Kaposvár–Vasas Óbuda 1–3 (-21, -23, 24, -20)
Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Szabó P., Mezőffy.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Király-Tálas (1), Matics (8), Bodovics (5), Helics (12), Kliszura (24), Kump (6). Csere: Szpin (libero), Szedmák (1). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics. Másodedző: Böcz Dávid.

Vasas Óbuda: Zernovic (13), Kalicanin (10), Gamma (16), Török (23), Strunjak (12), Fábián (2). Csere: Juhár D. (libero), Kiss G. (-), Caliskan (-), Takács D. (-). Vezetőedző: Jakub Gluszak.

A mérkőzés alakulása:

1. játszma: 2–1, 4–2, 5–5, 7–8, 8–10, 8–12, 9–14, 12–15, 13–17, 17–19, 18–21, 20–23, 21–25 – 27 perc.

2. játszma: 2–0, 4–0, 5–2, 7–5, 9–6, 11–8, 14–11, 17–15, 18–16, 19–17, 20–18, 20–21, 21–23, 23–25 – 31 perc.

3. játszma: 1–2, 3–3, 4–5, 7–7, 8–10, 9–11, 10–12, 12–12, 13–15, 14–17, 17–18, 19–18, 20–20, 20–22, 23–23, 26–24 – 32 perc.

4. játszma: 1–2, 3–4, 4–7, 5–10, 7–13, 8–14, 9–15, 10–17, 11–18, 12–19, 15–21, 17–21, 19–21, 20–23, 20–25 – 30 perc.

Címkék: bronz, Extraliga, Vasas, Diamant, sport, Kaposvár