A másodosztályban igen rutinosnak számító labdarúgóval erősítette meg keretét a Kaposvári Rákóczi. A 28 éves Gál Mátyás játékos szülővárosában, Debrecenben nevelkedett, majd végigjárta a ranglétrát az utánpótlás csapatoknál. Ezt követően a DVSC fiókcsapatában, az akkor NB III.-as Létavértesben pallérozódott, később pedig a Loki második, majd az első számú csapatnál is lehetőséget kapott.

Gál Mátyás (Fotó: Vasasfc.hu)
Gál Mátyás (Fotó: Vasasfc.hu)

Ezt követően, 2013-ban az akkor is másodosztályban szereplő Vasashoz került kölcsönbe, ahol két szezont töltött el, melyek alatt alapembernek számított. Ezt követően igazol Siófokra. A balatoniakat négy idényen keresztül erősítette, több alkalommal csapatkapitányként vezette ki őket a pályára. 2019-ben igazolt vissza a Vasashoz, ahol az előző, csonka szezonban tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget. A jelenleg is zajló szezonban viszont nem kapott lehetőséget az angyalföldieknél.

Címkék: Gál Mátyás, igazolás, labdarúgás, Rákóczi, Kaposvár, sport