A Kisvárda 2-1-re legyőzte a sereghajtó és már biztosan kieső, vendéglátó Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel jelentős lépést tett az első osztályban maradás felé. A várdaiak négy nyeretlen bajnoki után győztek ismét, míg a Somogy megyeiek nem tudták pontszerzéssel zárni az idénybeli utolsó hazai NB I-es találkozójukat.

 

Az első félidőben a kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda sokkal veszélyesebben futballozott, mint az élvonaltól már biztosan búcsúzó Kaposvár. A vendégek négyszer lőttek kapura, és ezekből a próbálkozásokból kétszer gólt is szereztek, a két találat közben azonban a hazaiak is eredményesek voltak egyszer.

Security Check Required

null

A gólok sorát Pogacsics kapus hibája után Cukalasz közeli találata nyitotta, majd a másik oldalon Dombó ütött rossz helyre egy lövést, Bévárdi pedig másodszor, már fejjel, nem hibázott.

Security Check Required

null

A szünet előtt egy szépen felépített ellentámadás végén, a kaposvári védők helyezkedési hibáját kihasználva, megérdemelten került újra előnybe a vendégegyüttes.

Security Check Required

null

A második félidő már kevésbé sikerült eseménydúsra, mint az első, ugyanakkor a Kisvárda ebben a játékrészben kapufáig jutott a végig jól futballozó Cukalasz révén. A 90 perc alapján összességében megérdemelten vitte el a három pontot a vendégcsapat, amely sokkal többet tett a sikerért, mint a hazai együttes.

Kaposvári Rákóczi FC–Kisvárda Master Good 1–2 (1–2)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 995 néző. V.: Farkas Á. (Georgiou, Huszár B.).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J. (Nagy T., 73. p.), Ur, Szabó A., Hadaró –
Szakály A., Trebotic (Vachtler, 57. p.) – Bévárdi (Pintér Á., 73. p.), Palic (Balázs Zs., 53. p.), Nagy R. (Csiki, 73. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.

Kisvárda Master Good: Dombó – Melnyik (Sassá, 29. p.), Ene, Rubus, Protic – Lucas,
Karasiuk (Simovic, 24. p.) – Hej, Tsoukalas, Kovácsréti – Obradovic (Tischler, 87. p.). Vezetőedző: Bódog Tamás.

Gólszerzők: Bévárdi (35. p.), illetve Tsoukalas (21. p.), Kovácsréti (45. p.).

Sárga lap: Ádám M. (20. p.), illetve Simovic (43. p.), Hej (61. p.).

Címkék: kisvárda, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport