A kaposváriak szép sikeréről szólt az Extraliga előző fordulója: Tálasék bravúros győzelmet arattak az ötszörös bajnok Békéscsaba otthonában, és ezzel 12 pontjukkal a tabella második helyén állnak. Egy újonctól ez, valljuk meg őszintén, nem rossz teljesítmény. A pontvadászat pénteken folytatódik, és az az MTK vendégszerepel majd a Kaposvár Arénában, amely ugyancsak az elmúlt évadban jutott fel az elit mezőnybe. A fővárosiak egy győzelemmel és négy vereséggel a hetedik helyen tanyáznak, és a közelmúltban elismerésre méltó győzelmet arattak az UTE otthonában. A legutóbbi játéknapon viszont 2-0-s vezetésről kaptak ki a sereghajtó Haladás ellen.

Hétről hétre kiderül tehát, hogy az idei bajnokságban egyetlen egy meccset sem szabad félvállról venni, mert az könnyen megbosszulhatja magát.

"A múlt héten rendkívül jó meccset játszottunk a Békéscsaba ellen. Az elejétől fogva nyomás alatt tartottuk őket, és megnyertük az első, majd a második szettet is. Nagyon sokat jelentett a harmadik játszma a csapatnak: nagyon erősek voltunk mentálisan, és egy percre sem adtuk fel. Jó együtt játszani a lányokkal, biztatnak végig, nagyon együtt vagyunk a pályán, de én úgy gondolom, hogy ez a pályán kívül is így van. Nehéz időszak elé nézünk, sűrű a programunk, sok nehéz meccs vár ránk, de véleményem szerint abszolút felkészültünk erre az időszakra. Most az MTK elleni hazai bajnoki következik a sorban: alaposan felkészülünk belőlük, okoztak már meglepetést, így nagyon fegyelmezetten kell ellenük játszani. Az biztos, hogy mi nagyon oda fogjuk tenni magunkat, mert nekünk minden meccs és minden pont fontos" - nyilatkozta a Diamant válogatott játékosa, Szűcs Kinga, aki annak idején szerepelt az MTK csapatában is.

A kaposvári lányok remélik, hogy ezúttal is sokan buzdítják majd őket a nézőtérről. A két felnőtt együttes összecsapását követően a két klub juniorjai is megmérkőznek egymással, az NB II-es bajnokság keretén belül. Akik a hétvégén is szeretnének találkozni a város női röplabdásaival, megtehetik, ugyanis szombaton este 8 órától a Virágfürdő vendége lesz a csapat.

Címkék: Diamant, MTK, Kaposvár Aréna, Extraliga, sport