A Fino legénysége augusztusban állt munkába, és a kölcsönös ismerkedés után egy igazán komoly időszak következett. A régi és az új játékosok egyaránt szépen, lendületesen készültek, az edzőmérkőzéseken nyújtott játék és az eredmény pedig remek visszaigazolás volt. Az elmúlt hetekben két tornát is sikerült megnyerni, előbb Kecskeméten a Hírös Kupát, majd hazai környezetben a Fino Kupát. Ezen felül a somogyiak egy szlovén és egy szerb csapatot is megvertek. A két orosz játékos és az olasz-argentin feladó egyaránt beilleszkedett, és komoly sérülés vagy betegség sem akadályozta a munkát. 

A kaposváriak kedden, az osztrák Graz otthonában vívják meg utolsó felkészülési mérkőzésüket. Tavaly ősszel ez a csapat volt a mieink ellenfele a Challenge Kupában, a szakmai stábjukat pedig továbbra is két egykori játékosunk, Koch Róbert és Mózer Zoltán erősíti.

A hétvégén aztán már tétmeccs következik a sorban: október 5-én, szombaton, 14 órakor a magyar ifjúsági válogatott ellen lép pályára a Fino Rácalmáson. Ezen a találkozón természetesen a győzelem a cél. A következő hétvégén nagy rangadó vár a kaposvári együttesre a Pénzügyőr otthonában, az első hazai bajnoki időpontja pedig október 18-a, amikor is a Debrecen látogat az arénába.

Az alapszakasz küzdelmeit az elmúlt évhez hasonlóan két csoportban rendezik, és az első három helyezett nyer jogot az Extraligás szereplésre. A papírforma alapján a Pénzügyőr és a Fino előkelő helyezését nem fenyegeti veszély, a harmadik helyért azonban várhatóan nagyot csatázik majd a Szolnok, Dunaferr, Fehérvár, Debrecen négyes. Mindegyik csapat erősödött a nyáron, és éles mérkőzéseket vívhat egymással. A korábbi 18-szoros bajnok kaposváriak azt ígérik: mindent megtesznek majd azért, hogy a hazai és a nemzetközi porondon is megörvendeztessék szurkolóikat. 

Címkék: Fino, bajnok, edz, nemzetközi, felkészülés, torna, Kaposvár, sport