A kaposváriak bátran kezdték a mérkőzést, és az első percek határozottságát remek játék követte a küzdőtéren. A Fino kézbe vette az irányítást, és néhány ponttal mindig a Vegyész előtt járt. Marek Kardos vezetőedző 17:13-nál már másodszor kért időt, de a hazai lendületet ez sem tudta megállítani. A rekordbajnok végül 25:23 arányban nyerte a nyitó szettet.

A térfélcsere után is a Fino gyűjtötte szorgosabban a pontokat, ráadásul a borsodiak sok hibával röplabdáztak. A somogyi oldalon szinte mindig akadt egy-egy tapsot érdemlő villanás, és amikor nagyon kellett a pont, mindig utat talált a labda a VRCK térfelére. A Demeter-legénység ebben a játszmában mindössze 18 pontot engedélyezett ellenfelének.

A címvédő ezek után már csak a harmadik játékrészben bízhatott, és a szett első részében négy pontos hátrányt dolgozott le. A kaposváriaknál Nagy Péter folyamatosan tűz alatt tartotta az ellenfelet, és ezen az estén a társak is felnőttek a feladathoz. A Fino biztató helyzetben fordult rá a végjátékra, és a szerencse is a mieinkkel volt: Nagy Péter egyébként hosszú nyitása eltalálta Szabó Dávidot, ami így pontot ért a házigazdának. Szabó ezek után kiosztott egy nagy blokkot, de a somogyiakat ezen az estén nem lehetett megállítani. A VRCK 22 pontig jutott, így el kellett könyvelnie a 3:0 arányú vereséget. Bozókiék a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtották, és megérdemelten fektették két vállra a Vegyészt. Folytatás csütörtökön, a borsodiak otthonában.

Demeter György: Nem adtuk fel a párharcot a pénteki,, 3:0 arányú vereség után, és most, hazai pályán határozottabban nyitottunk. Az állás 1-1, nem dőlt el semmi, készülünk a folytatásra. 

Marek Kardos: A mérkőzés elején nem voltunk fegyelmezettek, és amire összeállt a játékunk, már nem tudtuk megállítani a lendületbe jött kaposvári együttest. Sok szervát rontottunk. 

Férfi röplabda Extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés

Fino Kaposvár SE - VRC Kazincbarcika 3:0 (23, 18, 22)

Kaposvár, 400 néző. V.: Mezőfhy, Halász E.

KAPOSVÁR: Horváth K. 12, Kalmár 6, Nagy P. 17, Bozóki 8, Nagy J. 7, Keen 4. Csere: Pápai, Kiss M. (liberók). Vezetőedző: Demeter György.

KAZINCBARCIKA: Paez 2, Németh Sz. 5, Macko 5, Szabó óD. 20, Milev 6, Juhász P. 1.  Csere: Vitkó, Gebhardt Á. (liberók), Toronyai, Blázsovics 2, Gebhardt N. Vezetőedző: Marek Kardos.  

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:6, 16:13, 21:16. II. játszma: 8:5, 16:11, 21:16. III. játszma: 8:6, 16:15, 21:18. 

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Címkék: vegyész, fino, meccs, sport