Sokáig győzelem nélkül állt a Kaposvári vízilabda Klub, de az utóbbi két fordulóban zsinórban kétszer is nyert az együttes. A KVK szombaton a Tatabánya ellen zárja az alapszakaszt a Városi Fürdőben, és igyekeznek folytatni a sormintát.

"Nyilván így szeretnénk, ez nem kérdés. Megintcsak úgy vagyunk, hogy sérültjeink vannak. Hihetetlen, hogy minden alkalommal nem tudom én összerakni a csapatot. Ez már vicc ebben az évben. De ez van, ezt kell szeretni, így kell megoldani ezt a problémát is." - bosszankodott id. Berta József, a Kaposvári Vízilabda Klub vezetőedzője.

A kaposváriak közül az előző, UVSE elleni meccsen bordasérülést szenvedő Pataki Gergely biztosan nem ugorhat medencébe és Varga Zsolt játéka is kérdéses. A jelenleg a csoport utolsó, 8. helyén álló KVK azonban foghíjasan is igyekszik célba venni a hatodik helyet. Id. Berta József legénységét és a jelenleg hatodik Tatabányát ugyanis csak három pont választja el.

"Megmondom őszintén, most még nem számolgatnék. Az a fontos, hogy megverjük akár egy góllal is a Tatabányát. Ha előre akarunk lépni, akkor ahhoz fontos, hogy a Vasas kikapjon, és a Tatabányát megverjük négy góllal minimum, és akkor tulajdonképpen két ellenfelet is meg tudnánk előzni." - tette hozzá a vezetőedző.

A KVK novemberben 7-4-re kapott ki Tatabányán. A hazaiak közül akkor Kolozsi Marcell négy gólt lőtt, így mondhatni, aznap ő jelentette a különbséget a két csapat közt. Az utóbbi években a Kaposvár veretlen hazai medencében a Tatabánya ellen. A legutóbbi három meccset egyaránt Dobos Dávidék nyerték.

"Az elmúlt években a Tatabánya egy fizikálisan erős csapat volt. Kicsit hasonló a mienkhez, hogy vannak fiatalok és idősebb, rutinos játékosok. Most már gyorsabbak is lettek az elmúlt évekhez képest. Egy erős, fizikális vízilabdát játszanak. Talán lendülettel lehet őket majd megtörni. Igyekszünk ezt mindenképp megoldani." - mondta el Dobos Dávid.

A szombati Kaposvár - Tatabánya vízilabda meccs 16 órakor kezdődik majd. A találkozót a megszokottak szerint ezúttal is élőben közvetítjuk a kapos.hu oldalon.

Címkék: Tatabánya, alapszakasz, meccs, vízilabda, Kaposvár, sport