A nőknél Kácser Zita, míg a férfiaknál a kenyai Kosgel Mathew nyerte meg a 33. Wizz Air Budapest félmaratont vasárnap. A szervezők tájékoztatása szerint a kétszeres győztes Kácser 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot, míg Kosgel Mathew 1 óra 6 perc alatt ért célba. A férfiaknál a legjobb magyar helyezést Csere Gáspár érte el, aki a győztestől 25 másodperccel lemaradva a második lett. Csere ezzel tizedszer győzött a magyar bajnokságban.

A versenyen 79 országból több mint 15 ezren vettek részt, közülük egyéniben 11 ezren álltak rajthoz. A legidősebb induló, a 85 éves Kenyér Imre 2:37:23 óra alatt teljesítette a 21,1 kilométeres távot.

fotó: MTI/Mohai Balázs
fotó: MTI/Mohai Balázs

Idén a Kométa, az oldalán leggyorsabban regisztráló 400 indulónak adott lehetőséget arra, hogy ingyenesen regisztráljon a futóversenyre. Így ők a Kométa színeiben, zöld mezben, csapattagént futják majd le a 21 kilométert.

A nemrég Spanyolországból hazatért Kovács Lázár, azaz Lázár chef is a Kométa színeiben állt rajthoz: "A Kométa felkérésére jöttem haza Spanyolországból a futásra. Számomra fontosak az ilyen csapatépítő események. A távot váltóban, az utolsó szakaszon zártam a Kométa Team csapatával. Természetesen sokat tettek hozzá a felkészülésemhez a Kométa közkedvelt termékei, sőt, ami sokak számára meglepő, szerintem futás előtt is jó ötlet Kométa kölyök virslit enni, mert feltölt energiával."
 
Gyetván Csaba, vlogger focista múltjából adódóan hozzá van szokva a futáshoz, azonban jelenleg lábfájással küszködik, de így is sikerült teljesítenie a teljes távot, életében először. "Nem futottam még soha félmaratont, általában 10 km-es távot teljesítek az edzéseim során. A holtponton az segített át, hogy fejben már a videót raktam össze, és ahogy a felvételt készítettem, megfeledkeztem arról, hogy nehezebben megy a futás."

Gyetván Csaba, Edoardo Pedranzini és Kovács Lázár (b-j)
Gyetván Csaba, Edoardo Pedranzini és Kovács Lázár (b-j)

Edoardo Pedranzini-nek, a vállalatigazgató 19 éves fiának ez volt a második Wizzair félmaratonja volt. "Korábban nem rajongtam a futásért, de mindenképpen azt javaslom, elsősorban a korombeliek, de mindenki számára, hogy merjenek belevágni, hiszen semmi vesztenivaló nincsen, mégis nagyszerű élményekkel gazdagodhatunk, nem utolsósorban a gyönyörű Budapest utcáin futva."

Az indulók között ugyanakkor ebben az évben is számos Kométa dolgozó volt, akik meglehetősen kemény felkészülési szakaszt tudhattak maguk mögött.

Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója a következőképpen fogalmazta meg a cég célkitűzéseit: "Nekünk nemcsak az íz a szenvedélyünk, hanem a jó táplálkozás elősegítése mellett, a sport, a mozgás, a helyes életmód is. Hiszen a megfelelő táplálkozás mellett a sport az, amivel a legtöbbet tehetünk egészségünkért. Azért választottuk a tömegsport ezen formáját, mert Magyarországon igen közkedvelt és sokak számára elérhető sportág. Számomra nagyon fontos a sport, hiszen mozgalmas életet élek, emellett egy olyan vállalat értékeit képviselem, mint a Kométa, ezért ugyanolyan fontos számomra is a tudatos táplálkozás is."

Címkék: félmaraton, húsüzem, egészséges, Kométa, támogat, Kaposvár, sport