Ennek kapcsán tartottak kedden sajtótájékoztatót az MRSZ-ben, amelyen mind a nyolc résztvevő csapat egy-egy képviselője és játékosa is megjelent. Az esemény névadó szponzora a Graboplast Zrt.: „A győri központú padlógyártó cég már hosszú ideje támogatja a sportot – említette meg Tanos Ádám, a cég PR menedzsere a sajtótájékoztatón –, s már évek óta biztosítja az MRSZ különböző eseményeinek a sportburkolatát is, így természetesen a 2017–2018-as Graboplast Magyar Kupa-döntőn is az általunk gyártott talajon játszanak a csapatok.”

Szombaton lesz a férfi nap, amelyen a tavalyi döntős Pénzügyőr és a bajnoki címvédő Fino Kaposvár találkozik majd. Bár az idei bajnokikat mindkétszer a kaposváriak nyerték, Nagy József csapatkapitány és Demeter György vezetőedző is tudja, hogy nehéz mérkőzés vár rájuk. Weczera Csaba vezetőedző és Szalai Szabolcs csapatkapitány pedig elmondta, hogy idén nem szomorkásan szeretnének távozni a döntőről.

A férfiak döntőjébe 11 év után jutott be a Vegyész RC-Kazincbarcika, s Szabó Dávid csapatkapitány elmondta, hogy ha már eddig eljutottak, szeretnék is megnyerni a trófeát, de hiába nyerték meg veretlenül a bajnokság alapszakaszát, egy mérkőzésen bármi előfordulhat. Így gondolja ezt Dávid Zoltán, a HÉP-Kecskemét csapatkapitánya, illetve a vezetőedző Szasa Nedeljkovics is, aki a legutóbbi két döntőben még a nőknél volt érdekelt, de 2014-ben nyert már kupát a kecskemétiekkel is, s abban bíznak, hogy idén először le is tudják majd győzni a barcikaiakat. 

null

A hölgyeknél hat év után először nem lesz döntős a Vasas Óbuda, de feladójuk, Durst Anna, illetve vezetőedzőjük, Jókay Zoltán szerint is megfelelően motiváltak lesznek majd a találkozón. A jászberényiek sorozatban harmadszor játszanak majd a bronzéremért – váltakozó sikerrel –, Deme Gábor vezetőedző és Bleicher Nóra csapatkapitány szeretné most megint éremmel zárni a sorozatot. A két csapat egymás elleni mérlege az idei bajnokságban ötven százalékos, mindkét csapat idegenben tudott nyerni.

A női döntőbe kilenc év után jutott be újra a Fatum-Nyíregyháza, ahol éppen hétfőn történt változás a szakmai stábban, miután Hollósy Lászlót nevezték ki vezetőedzőnek, míg az eddigi tréner, Horváth András a továbbiakban a segítője lesz. Tóth Fruzsina, a csapat Eb-résztvevő liberója elmondta, hogy ez a klubvezetés döntése volt, amit a játékosok tudomásul vettek, és igyekeznek kizárólag a mérkőzésre koncentrálni, s megszerezni a trófeát.

Ha ez nem nekik sikerül, akkor viszont a Linamar-BRSE végleg hazaviheti azt, hiszen ez esetben sorozatban harmadszor nyeri el a klub. Dobi Edina, a csapat Európa Liga-győztes centere azonban még soha nem volt Magyar Kupa-győztes, így neki és a játékosok többségének is plusz motiváció, hogy ez a trófea se hiányozzon nekik.

Mint elmondta, a vasárnapi MEVZA-siker nem tette jóllakottá őket.

„Az eseményre jegyek még korlátozott számban kaphatók – tájékoztatta végül Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára a megjelenteket –, szerencsére óriási az érdeklődés az esemény iránt. De aki nem jut be, az is láthatja a találkozókat, hiszen a vasárnapi női döntőt az M4 Sport élőben közvetíti, a többi meccset pedig a szövetség honlapján (hunvolley.hu) lehet majd látni élő streamen.

Címkék: bronzmérkőzés, beharangozó, fino kaposvár, magyar kupa, sport