Mindkét együttes az óesztendő utolsó meccsére készült - írja meccsösszefoglalójában a delfinek.hu. Mindkét csapat győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit az ezt megelőző fordulóban. A paksiak ráadásul az utóbbi öt meccsből négyet megnyertek. Ami a somogyiakat illeti ugye a hét meccses vereségsorozat után jött végre a Szeged elleni diadal.

Az élő televíziós közvetítés ellenére szép számmal érkeztek szurkolók a somogyi megyeszékhelyről, akik lelkesen biztatták kedvenceiket. A kaposváriak ismét az alacsonyabb szerkezettel Bakival a kezdőcsapatban rajtoltak. Mindkét alakulat szinte hiba nélkül dobott, Ivosev 2+1-es akciója, valamint zsákolása meghozta a vendégeknek a vezetést is. Nem sokáig tartott azonban a somogyi előny, hiszen az eladott labdák után élt az ASE az ajándék lehetőségekkel. Allen triplája után pedig 19–13-nál már Fekete Ádámnak kellett időt kérni. A külső dobásokat nem sikerült hatékonyan védeni, négy triplát is beemeltek a tolnaiak. A hazai palánk alatt Ogunyemi kiválóan akadályozta meg a kaposváriakat a pontszerzésben, így nem sikerült közelebb férkőzni a paksiakhoz. Az első negyed végén Dunn triplája aztán nagyon jól jött ezzel 26–21-el zárult a játékrész. A folytatásban Tóth két hibája után rendre paksi pontok jöttek, de Dunn tartotta a lelket övéiben. Mindez azonban csak arra volt jó, hogy a tíz pont körüli hátrányt tartani tudja a kaposvári alakulat. Evans pontjai nagyon hiányoztak, az amerikai tizenöt percnyi játék után sem talált a gyűrűbe. Amíg a vendégek nem fejezték be eredményesen támadásaikat, addig Eilingsfeld zsákolása nyomán már 48–29 állt a táblán. A különbség hibátlanul támadó Eilingsfeld újabb találatai nyomán pedig húsz pont fölé nőtt a különbség. Teljesen szétesett a somogyiak védekezése, amit a félidőben kapott 55 pont is jól mutatott. A paksiak 56 feletti százalékkal dobtak, a túloldalon ez csupán 36 volt. A pontok mellett a lepattanók többségét is a tolnaiak gyűjtötték be. A nagyszünet után sem változott a játék. Többnyire eredménytelenül támadott a Kaposvár, míg a center Guinn triplával, Hinds zsákolással növelte az előnyt. Medve hármasa már a 71–41-et jelentette, az utolsó játékrészt pedig 32 egységnyi előnnyel kezdhette az ASE. Az utolsó negyed formalitás volt csupán, hiszen a lényegi kérdések már korábban eldőltek. A paksiaknak gyakorlatilag nem volt gyenge pontja ezen a találkozón, a kaposváriaknál pedig többen is elégtelen teljesítményt nyújtottak.

Teo Cizmic: "Gratulálok a csapatomnak az újabb győzelemhez! Az első másodperctől jó hozzáállással kosárlabdáztak. Nagyon akartak és megvalósították, amit előre elterveztünk. Azon dolgozunk, hogy folyamatosan előre tudjunk lépni. Vannak ugyan problémák, de mindig azon dolgozunk, hogy minél kevesebb legyen belőlük."

Fekete Ádám: "Nagyon nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ennyien eljöttek és biztattak bennünket! Az elmúlt években szerencsénk is volt, de tudomásul kell venni, hogy már elmentek mellettünk a rivális csapatok. Ha az öt játékosunk nem hoz százhúsz százalékot, akkor nem tudunk egyenrangú ellenfelek lenni. Nem kérdés, hogy a Paksnak minőségileg jobb játékosai vannak, mind a magyar, mind a légiós fronton. A nálunk erősebb együttesek ellen megpróbáljuk ezt Kaposváron felülírni."

Hendlein Roland: "Nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Már sokadszor ebben a bajnokságban. Tudtuk, hol kell őket védeni és hol kell őket támadni, de nem ezt csináltuk a pályán. A múltkori győztes meccs után ugyan fellélegeztünk, de most el kell gondolkodni valamennyi játékosnak, hogy mit akarunk elérni az alapszakasz második körében. A mérkőzés nagy többségében nem csapatként játszunk, ezen kellene leginkább változtatnunk."

Atomerőmű SE - Kaposvári KK 97-67 (26–21, 29–11, 22–13, 20–22)

Paks, Atomerőmű SE Sportcsarnok, 1200 néző. vezette: Györffy, Pozsonyi, Fodor A.

Atomerőmű SE: Hinds (14/3), Allen (18/12), Barnies (10/6), Eilingsfeld (15/6), Guinn (20/9). Csere: Ruják (6), Ogunyemi (6), Medve (3/3), Garamvölgyi (-), Gulyás M. (5/3), Kalmár (-), Pajor (-). Vezetőedző: Teo Cizmic. Edző: Schmidt Béla.

Kaposvári KK: Dunn (24/15), Evans (-), Baki (4), Ivosev (23/3), Spica (3), Csere: Hendlein (7), Tóth P. (-), Hock (6/6), Bogdán B. (-), Kocsis Z. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–5, 7. perc: 19–13, 14. perc: 39–28, 17. perc: 45–28, 22. perc: 57–32, 27. perc: 73–43, 32. perc: 73–47, 38. perc: 94–59.

Jók: Hinds, Allen, Guinn, Eilingsfeld, illetve nem akadt kiemelkedő teljesítmény.

Címkék: Paks, KKK, Kaposvár, sport