Vasárnap a férfi teke Szuperliga 10. fordulójában a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK csapata a nagymúltú Ferencvárosi TC-t fogadta.

Az ifjúságiaknál könnyed fővárosi győzelem született, a hazaiaknál Fajtai épp elérte az 500 fás határt, de ezúttal ez sem volt elég a pontszerzéshez.

A felnőtteknél papíron a vendégek voltak az esélyesebbek, a kaposváriak a hazai pálya előnyében bízhattak. Az első sorban Magyar Józsefnek nem volt esélye a pontszerzésre, 36 fával kikapott. Németh Tibornak ezúttal nem úgy ment a játék, mint az előző meccseken, de ez is elég volt a pontszerzéshez. Az állás 1:1 volt, a vendégek 25 fás előnybe kerültek.

A második sorban Illés Richárd nehezen lendült játékba, az így összeszedett hátrányt már nem tudta ledolgozni, a vendégek tovább növelték előnyüket. Nagy Gergő végig partiban volt ellenfelével, azonban itt is a fővárosiak örülhettek. Két sor után a Fradi 3:1-re, 51 fával vezetett.

Az utolsó sorban a hazaiaknál Földesi Zsolt és Kálny Krisztián próbálta meg a Közutasok javára fordítani a mérkőzést. Földesi az első szett elvesztése után parádézott, mellyel sikerült pontot szereznie a többszörös világbajnok Kovács Gábor ellen. Kálnynak könnyebb dolga volt, a pontot itt is a Közutasok nyerték, miközben a hátrány folyamatosan csökkent. A döntés az utolsó dobásokra maradt, melyből a hazaiak jöttek ki jobban, és végül 3 fával megnyerték a mérkőzést.

A Közutasok 9 ponttal a 7. helyen állnak az utolsó őszi forduló előtt, melyben a kaposváriak a 9. helyezett Szolnok csapatához utaznak.

Közutasok-1.MCM KTK - Ferencvárosi TC 5:3 (3327 - 3324)

Magyar József 530 - Rendes Ádám (Németh Attila) 566 (1:3)
Németh Tibor 532 - Sárosi Krisztián 521 (2:2)
Illés Richárd 544 - Botházy Péter 559 (1:3)
Nagy Gergő 577 - Bíró Patrik 588 (1:3)
Földesi Zsolt 594 - Kovács Gábor 580 (3:1)

Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok-1.MCM KTK - Ferencvárosi TC 0:4 (916 - 1116)

Fajtai Arnold 500 - Németh Attila 574 (1,5:2,5)
Szlavati Dominik 416 - Felvégi Ádám 542 (0:4)

Címkék: közút, Szuperliga, teke, sport, Kaposvár