Hosszú az 1-es pályán vágott neki a négy hossznak, tökéletesen kapta el rajtot, az első fordulónál harmadik volt, azonban olyan jól rúgta el magát a faltól, hogy pillanatok alatt az élre állt. Főként ennek a fegyverének köszönhetően az utolsó hosszt is elsőként kezdte meg. Az utolsó 50-en a címvédő ausztrál Emily Seebohm nagy hátrányt ledolgozva előbb az amerikai Kathleen Bakert, majd Hosszút is megelőzte.
"Nagyon szerettem volna érmet szerezni, majdnem arany lett belőle. Egyéni csúcsot úsztam, ennek is nagyon örülök" - mondta Hosszú Katinka, majd hozzátette, kicsit elkalkulálta magát az elődöntőben, így utólag az ezüstérmet tekintve még inkább bosszantotta volna, ha nem jut fináléba. Kitért rá, még így is rengeteg van az úszásában.
Milák Kristóf ezüstérmet nyert 100 méter pillangón szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A mindössze 17 éves Milák az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig tovább javította országos rekordját. A számot az amerikai Caeleb Remel Dressel nyerte, Cseh László ötödik lett.