Szvoboda Bencének elkezdődött az idei versenyszezon. A 25 éves, Kaposváron élő motorversenyző részt vett a 47. Nemzetközi Wintercross megmérettetésen a németországi Frankenbach-ban. A bajnoki sorozatokra való felkészülésnek szánt viadal remek eredménnyel zárult a HTS Team kilencszeres magyar bajnokának, hiszen az aktuális német és a svájci MX1-es bajnok mögött a harmadik helyen végzett.

null

Szvoboda számára ez volt az első dobogós helyezés ilyen rangos nemzetközi mezőnyben a sportág királykategóriájának számító MX1-esek között. Az eredmény nem a véletlen műve: a tél folyamán jelentősen átalakult a fizikális felkészülése, melyet a szintén kaposvári személyi edző, Berkes Gábor, valamint a kerékpárversenyző, Naszódi Zsolt felügyelt. A motokrossz kimagasló állóképességet követelő sportág, így különösen fontos a szakértő segítség.

null

Szvoboda már az edzéseken megmutatta magát az ellenfeleknek. Mindkétszer második lett a csoportjában. A kvalifikációs futamban elrontotta a rajtját, és csak a nyolcadik helyen zárt. A szuperdöntőben viszont már nem volt probléma a rajttal, ebben a menetben a felhajló fékkar és egy felverődő kő tette nehézzé a versenyét.

- Az első ugratásnál felhajlott valamiért a fékkarom. Az okát nem tudjuk, valószínűleg nem volt rögzítve rendesen, vagy egy kő miatt elrepedt. A futam során nehezen tudtam így fékezni, emiatt nem voltam képes a saját tempómat diktálni. Talán, ha nincs ez a malőr, akkor el tudok jönni az első két helyezettel, de így beragadtam a harmadik mögé, és hat kör kellett hozzá, hogy megelőzzem. Az előzés után már messze volt az eleje, ezért a harmadik helyem megőrzésére koncentráltam, ami eddig a legjobb eredményem Németországban - összegezte a döntő futam történéseit Szvoboda Bence.

Csak a leintés után vette észre, hogy a bal kuplungkarja és a kesztyűje vérben úszott. A középső ujját olyan szerencsétlenül találta el egy felverődő kő, hogy ömlött belőle a vér, de az adrenalintól semmit nem érzékelt ebből az emberfeletti kitartásáról ismert versenyző.

null

A frankenbachi erőpróba egy éles teszt volt Szvoboda számára az áprilisban kezdődő bajnoki sorozatok előtt. Idén az ADAC MX Masters nemzetközi német bajnokságban és a cseh bajnokságban szeretne teles szezont futni, ezen túl pár hazai, Európa-bajnoki és világbajnoki viadalon láthatják a szurkolói.

null

47. Nemzetközi Wintercross, végeredmény

1. Dennis Ullrich (Németország), KTM
2. Andy Baumgartner (Svájc), KTM
3. Szvoboda Bence (Magyarország), KTM
4. Yves Furlato (Svájc), KTM
5. Günter Schmidinger (Ausztria), Husqvarna
6. Rudolf Weschta (Csehország), Suzuki
7. Petr Smitka (Csehország), KTM
8. Jens Getteman (Belgium), Kawasaki
9. Kim Schaffter (Svájc), Kawasaki
10. Jeremy Delince (Belgium), Honda
11. Stephan Büttner (Németország), Kawasaki

Címkék: motokrossz, németország, szvoboda bence, sport