Sorra gyűjtötték a kíváló diákolimpiai eredményeket a 2015/2016-os tanévben a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulói. A diákok röplabda, kosárlabda, labdarúgás, atlétika, valamint úszás sportágban szereztek dicsőséget intézményeiknek. Remek szereplésük országos szinten is kiemelkedőnek számított. A Magyar Diáksport Szövetség éves értékelőjén ugyanis a köznevelési intézmények között a második legeredményesebb általános iskolának bizonyultak.
A sportágak közül a röplabda volt a legeredményesebb. Három tagintézményben is rengetegen űzik a sportágat, a diákok mellett pedig a felkészítőknek is nagy szerepük volt az eredmények elérésben.
Röplabdában a Táncsics Mihály Gimnázium csapata is remek eredményeket tud felmutatni a tavalyi tanévből. A Gaál Csilla tanárnő vezette csapatok közül három is ott volt a Diákolimpia országos döntőiben. A Táncsics pedagógusa pedig ezzel a legeredményesebb somogyi testnevelő tanár címet érdemelt ki az országos szövetségnél. Diákjai szerint Gaál Csilla legfőbb erénye, hogy hagyja őket kiteljesedni a pályán.
Nem csak a sportpályákon elért eredményeket díjazták a Magyar Diáksport Szövetség ünnepségén. Három rendezés is kitüntetésben részesült, ezek közül pedig az egyik egy somogyi volt. A Somogy Megyei Diáksport Szövetség tavaly három korosztály számára rendezte meg a labdarúgó Diákolimpiai országos döntőt a Fonyódligeti táborban. Az szervezéssel, valamint a lebonyolítással járó rengeteg munkát pedig az országos szövetség is elismerte.
A megyei szövetség egyébként lassan két évtizede, minden évben megrendezett egy-egy labdarúgó diákolimpiai országos döntőt Fonyódligeten. A sorozat pedig nem szakad meg idén sem, májusban ugyanis újra három korcsoport dönthet majd a helyezésekről.
Címkék: diákolimpia, kodály, sport, kaposvár