Tizenkét csapattal kezdetét vette a téli terembajnokság, amely továbbra is az Irodagép Kft. nevét viseli. Az első forduló két játéknapján szoros, küzdelmes találkozókat láthattunk. Egy kicsit még szokniuk kell a csapatoknak a Gyakorló iskola fedett műfüves pályáját, de azért így is láthattunk látványos találkozókat.

Az Irodagép kupa eredményei:

Superbody - Zsiroskönyér FC 3-2
Góllövő: Antyipenkó, Pintér, Weing, ill. Szalai, Magyar.
Változatos, izgalmas mérkőzést láthattunk a bajnokság nyitótalálkozóján. A Superbody jól szervezett játékával meglepte ellenfelét, és a végén ők örülhettek a három bajnoki pontnak.

Két Testvér Pizzéria - Bárány Fogadó 3-4
Góllövők: Mátés, Lukács, Németh, ill. Horváth M. 2, Sági, Kocsis.
Jó iramú mérkőzésen felváltva kerültek veszélybe a kapuk, több helyzet kimaradt. A Bárány fogadó gólratörőbb játékkal és a végén elért szép találattal a maga javára fordította a találkozót.

Unexpected - Úgyis Mindegy 5-1
Góllövők: Decsi 2, Kolumbán, Házi, Kuti, ill. Fésűs
Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét és tapogatózó játékot láthattunk. A második játékrészben aztán fölénybe került az Unexpected, sorra használta ki helyzeteit és biztosan győzött a találkozón.

Fekete-sarki kocsma - FC Kecelhegy 4-0
Góllövők: Cser 2, Papp, Lóki.
A mérkőzés feléig jól tartotta magát a fiatalokból álló kecelhegyi csapat, de gólt nem tudtak lőni. A második félidőben az ellenfele már jobban használta ki helyzeteit, és négygólos győzelmet aratott.

SIM-Team - Fapuma 1-5
Góllövők: Horváth Z., ill. Balogh Cs. 3, Tollas, Ferenczi M.
A forduló rangadóján magabiztos győzelmet aratott a Fapuma gárdája a tavalyi bajnok felett. A SIM-Team erőtlen játékával nem tudott felnőni a feladathoz, így ellenfele nagyobb ellenállás nélkül nyerte a nap mérkőzését.

Gi-Fann Focitársulás - Pomeg ABC 3-5
Góllövők: Lapat 2, Beke, ill. Lassú 2, Gimesi 2, László.
Az „öregfiúk” találkozóján kétgólos hátrányból fordította maga javára a találkozót a Pomeg csapata. Pontosabb játékkal, kevesebbet hibázva szerezték meg a három pontot.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Unexpected                                1 1 0 0    5 - 1    3
2. Fapuma FC                                1 1 0 0    5 - 1    3
3. Fekete-sarki kocsma                1 1 0 0    4 - 0   3
4. POMEG ABC                             1 1 0 0    5 - 3    3
5. Bárány Fogadó                          1 1 0 0    4 - 3    3
6. Superbody                                  1 1 0 0    3 - 2    3
7. Két Testvér Pizzéria                  1 0 0 1    3 - 4    0
8. Zsíroskönyér FC                        1 0 0 1    2 - 3    0
9. GI-Fann Foci Társulás             1 0 0 1    3 - 5    0
10. SIM Team                                 1 0 0 1    1 - 5     0
11. Úgyis Mindegy                          1 0 0 1    1 - 5     0
12. FC Kecelhegy                            1 0 0 1    0 - 4    0


A következő forduló (12.08-09) párosítása: Csütörtök 19.15 FC Kecelhegy-Két Testvér Pizzéria, 19.55 Úgyis Mindegy-Superbody 20.35 Zsiroskönyér FC-SIM-Team, Péntek 19.15 Bárány Fogadó-Unexpected, 19.55 Pomeg ABC-Fekete-sarki kocsma, 20.35 Fapuma-Gi-Fann Focitársulás.

Címkék: terembajnokság, Irodagép kupa, teremfoci, kispálya, bajnokság, sport