Először ültek asztalhoz hazai környezetben az NB II-es csapatbajnokság idei kiírásában a Kaposvári Bástya SE sakkozói. Az együttes az Asztalos csoport első körében a jóval esélyesebb Balatonfüredtől szenvedett vereséget idegenben, és a második körben, a Komló legyőzése sem igérkezett könnyű feladatnak.
Az előző idényben 6-6-ra végeztek a felek, az érintettek pedig a találkozó előtt sem tudtak esélyest megnevezni.
A Bástya SE tavaly a 11. helyen zárt, számításaik szerint pedig akkor lesz esélyük előre lépni, ha a hazai mérkőzéseiket hozni tudják.
- A hazai mérkőzéseinken kicsit erősebbek vagyunk, van néhány játékosunk, akik a munkahelyi elfoglatságaik miatt vidékre nem tudnak eljönni velünk, úgyhogy ezektől a hazai mérkőzésektől várunk igazán sok pontot - mondta a Kaposvári Bástya SE csapatvezetője, Bálint János.
A sok pont pedig ezúttal nem is maradt el. A kaposváriak a 12 asztalból 7-től győztesen állhattak fel, míg további három párharc remivel végződött, így összességében 8,5-3,5-re nyertek a hazaiak. A Bástya SE ezzel a sikerével jelenleg az ötödik helyen áll. A csapat a következő mérkőzését október 30-án játssza a Marcali otthonában.