Balatonlellén, a Napfény strandon folytatódott a megyei strandröplabda bajnokság a hétvégén. A nap folyamán összesen 103 mérkőzést láthattak a strandolók, a mezőny pedig ezúttal is igen erős volt. Somogy mellett Fejér, Zala, Baranya és Veszprém megyéből is érkeztek versenyzők, de most is ott volt a nevezők között az Olaszországból légióskodó Kántor Mercédesz. A fiatal játékos ráadásul nem is akárkivel indult vegyes párosban: édesapjával, a sokszoros válogatott Kántor Sándorral egészen az aranyéremig menetelt! Ebben a kategóriában egyébként a Fino válogatott játékosa, Dávid Zoltán is ott volt a pályán Balogh Noémi oldalán.

A férfiak küzdelmét a Dombói - Fodor páros nyerte, megelőzve a Kiss - Demeter kettőst, míg a bronzérem Szabó Barna és Borsi Dániel nyakába került. A hölgyeknél, pont mint egy héttel ezelőtt, ismét a Székely - Győrbíró duó végzett az élen. Ők a Pintér - Orczi párost verték a fináléban. A dobogó legalsó fokára pedig a Kis - Pós páros állhatott fel.

A következő fordulónak 2016. augusztus 13-án szombaton amatőr férfi és női, valamint 14-én vasárnap vegyes kategóriában, az Igali Gyógyfürdő ad otthont első alkalommal.

Végeredmény:

Férfi

1. Dombói János – Fodor Dániel
2. Kiss Nicholas – Demeter András
3. Borsi Dániel – Szabó Barna
4. Balassa Béla – Szlábi Ferenc
5. Lassú Ádám – Rák Vince
6. Gilitsch Gergő – Baumholczer Martin
7. Mánfai Balázs – Szabó Ferenc
8. Bruder Balázs – Ruppert Olivér

9-12.

Illés Gergely – Pintér Barna
Csupor Bence – Balajcza Zsolt
Dr. Balla Péter – Balla Róbert
Csíkvár Máté – Nagy Norbert

13-16.

Szabó Tamás – Szalai Szilárd
Borsi László – Kántor Kevin
Böcz Dávid – Ledniczky Róbert
Selega Balázs – Fejes Patrik

Női:

1. Székely Barbara - Győrbíró Kamilla
2. Pintér Zsanett – Orczi Mariann
3. Kis Rebeka – Pós Adrienn
4. Grábner Tímea – Matesz Georgina
5. Miovecz Zsófia - Tóth Eszter
6. Fáth Kinga – Böczné Vartman Viktória
7. Nagypál Andrea – Kabács Bianka
8. Vajda Evelin – Schrauff Júlia

9-12.

Horváth Alexandra – Horváth Katalin
Udvaráz Kira – Gyöngyösi Eszter
Antal Anett – Witz Viktória
Bálint Klaudia – Balogh Noémi
13-17.

Varga Edina – Tóth Jázmin
Pál Boglárka – Zana Fanni
Pintér Dorina – Karancz Liza
Molnár Zsófia – Molnár Mercedesz
Ulrich Boglárka – Rucz Réka

Vegyes:

1. Kántor Mercedesz – Kántor Sándor
2. Horváth Alexandra – Lassu Ádám
3. Miovecz Zsófia – Vajda Tamás
4. Balogh Noémi – Dávid Zoltán
5. Pintér Zsanett – Pintér Barna
6. Székely Barbara – Baumholczer Martin
7. Bálint Klaudia – Fodor Dániel
8. Böczné Vartman Viktória – Böcz Dávid

9-16.

Rucz Réka – Szabó Barna
Molnár Zsófia – Dombói János
Udvarácz Kira – Szabó Ferenc
Nagypál Adrienn – Pólics Kevin
Fáth Kinga – Rák Vince
Matesz Georgina – Szlábi Ferenc
Kis Rebeka – Bruder Balázs
Vajda Evelin – Ledniczky Róbert

17-24.

Tóth Eszter – Selega Balázs
Kabács Bianka – Ruppert Olivér
Ulrich Boglárka – Fejes Patrik
Pós Adrienn – Balla Róbert
Mészáros Zsófia – Szabó Bence
Lapat Lili – Kovács Dániel
Gyöngyösi Eszter – Mánfai Balázs
Horváth Gréta – Sántosi Attila

Címkék: somogy megyei strandröplabda bajnokság, balatonlelle, 2016, sport